Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1911

■

saságot a kis szobákba, a jó időjárás kicsalta valamennyiüket a szabadba, különösen a budai hegyek közé. Egyszer a Sashegyet mászták meg, máskor a János- vagy Svábhegyet; a Hármashatár- hegyet ép oly jól ismerték, mint a Paskál-malmot. Ezeket a kirándulásokat rendesen végig gyalogolva tették meg, elindulva Karikás bácsi „Kis pipájából“ fel a Svábhegyre s onnan vissza gyalog.

Ebben a körben jól érezte magát, a különben szótalan ember beszédessé vált s résztvett e kedélyességekben. Inkább magába zárkózott férfi volt, aki érzelmeit, gondolatait csak ritkán s igen bizalmas barátaival közölte. Sem örömét nem szerette hangoztatni, de bánatával, fájdalmával sem kívánt senkinek terhére lenni; csak ha arcáról leolvastuk aggodalmait, ha pl. egyik gyermeke lázas volt, akkor könnyített keblén, máskor nem szeretett magáról beszélni.

Iskolánk fejlődésével azonban a kedélyes legénylakások egymásután megszűntek, miután az iskolának újabb és újabb tantermekre volt szüksége, kirepült s elszéledt a társaság. A legények egymásután megnősültek s a kedélyes préference vagy kirándulás ritkább lett.

Iskolánk elöljárósága végre 1887-ben kimondta, hogy csonka polg. leányiskoláját teljessé fejleszti. Örömmel látjuk, hogy némely befolyásosabb urunk aggálya — amelyet akkor hiába kísérlettünk meg eloszlatni — nem teljesült, egyházunk ennek a határozatnak foganatosítása által nem ment tönkre, amelytől féltek. Mindjárt # az első esztendőben megteltek az osztályok s míg elöljáróságunk határozatilag a növendékek számát nem korlátozta, ritkán volt 75 növendéknél kevesebb 1 — 1 osztályban.

Sch. L. 1887-ben a polg. iskolába került s abban maradt mindvégig. A leányok legnehezebb tárgyait: a mennyiségtant és természettudományokat tanította, még pedig oly eredményesen, hogy ritkán kellett egyet-egyet elbuktatnia. A lelkiismeretes tanár szívósságával tanított s valóban teljesen tehetségtelennek kellett annak leánynak lennie, aki magyarázatát meg nem értette. Az elemiben megszokta a hangos beszédet s arról a legutolsó időig le nem szokott; nem egyszer „arcának verítékével“ munkálkodott, csakhogy megértsék.

Soha az osztályba be nem lépett, mielőtt a leckére el nem készült volna; soha egy számtani vagy mértani példát nem adott fel, amíg azt előre meg nem fejtette volna; soha egy vegytani vagy fizikai kísérletet be nem mutatott, mielőtt azt eleve meg nem próbálta volna. Egyszóval lelkiismeretes tanár volt. Fürkészte a leányok természetét, kihez milyen módon beszéljen; a gyengéket

6