Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1908

megfeledkezünk arról, hogy minden tudásnak, minden szellemi képzettségnek koronája a nemes szív!

De hogy lehet korunkat vádolni, hogy nincsen nemes, humánus szive ? Hisz a humanismus oltárán egyetlen egy kor nem áldozott annyit, mint a mennyit a mi társadalmunk áldoz ?! Igaz! Sokat teszünk e téren ! Gyógyítjuk a betegeket; felkaroljuk az árvák ügyét, tanítjuk a vakokat és gondoskodunk az aggok és önmagukkal tehetetlenekről. Ez mind szép és igaz. E nagy érdemét korunknak senkinek sem juthat eszébe kisebbíteni. De a midőn ezt mind érdemül betudjuk, boncoljuk csak azokat az eseményeket, amelyek az utolsó évek alatt is lejátszódtak az emberiség történetében s rikító színekben áll előttünk korunk jellemképe. Önmagától alakul ki a kemény Ítélet, hogy dacára a bámulatos szellemi előrehaladásnak, a tudomány csodás térfoglalásának és nagyságának, napjainkat mégis durva erkölcs jellemzi.

Szinte gyors egymásutánban koronás fők, uralkodó személyiségek gyilkos kezektől hullanak alá. A háború rémei a kultúra e csodás korában még mindig kisértenek s a nemzetközi békét a diplomáciának csak millió meg millió szurony alátámasztásával sikerül ideig-óráig biztosítani. — A napi krónika tele van a legmegrázóbb drámákkal s a mint haladunk a kultúra mesgyéjén, abban az arányban szaporodnak a gonosztevők, abban az arányban kénytelenek vagyunk szaporítani a bíróságokat és tágítani a — börtönöket! Az emberek szive mélyén az önzés, az érdek vámpírja ül. A hideg, lélek nélküli számítás irányítja tetteiket. A meggazdagodás vágya, az élvek szornja űzi; űzi őket reggeltől estig és estétől reggelig. S ez érzések hatása alatt önző céljaik elérése érdekében minden melléktekintet nélkül összetaposnak mindent, ami szándékaikat meghiúsíthatná vagy akadályozná „A cél szentesíti az eszközt“ elve a mai emberiséget egy óriási harcoló tömeggé alakította át! Mindenki mindenki ellen vértezi s fegyverzi magát! Osztja és kapja a sebeket s ebben a nagy harcban több áldozat esik el, mint a legvéresebb háborúban ! A legnemesebb gondolkodás, a legönzetlenebb szándék e nagy tusában megsemmisül s a legfinomabb érzés és a legideálisabb célok megdermednek. — A szivekben a legdurvább egoizmus ütött tanyát. Bírni sokat, nagyon sokat, mindent 1 Ez jellemzi korunk emberét! Hogy mi módon jutunk a javak birtokába ? Ez mellékes. A fő, hogy legyen ! Hogy bírjunk, hogy uralkodhassunk ! S a szerzési mánia ez őrjítő versengésében lábbal tapos korunk minden erkölcsi törvényt! Innen a sikkasztások, lopások, rablások, a gyilkosságok megdöbbentő láncolata. Innen