Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1907
17 maradt babonás tévelygést — ki kell küszöbölni, ki kell irtani az iskolai nevelés-oktatás keretéből. Egyedül annak van jogosultsága az iskola falain belül, ami reális, tehát kézzel fogható, anyagi haszon szempontjából értékelhető eszközt, támasztékot ád a jövőre, a gyakorlati megélhetésre. Az ilyen értelemben vett „életre nevelés“ eszközeit, módozatait keresik, firtatják, erőszakolják csupán csak az iskola „modern" reformátorai. Emiatt foh ik ádáz versengés afölött a világra szóló nagy kérdés fölött, hogy a hat éves gyermek tíz hónap alatt, öt hónap alatt, hat hét alatt, két hét, vagy 8 — 10 óra alatt tanuljon-e meg olvasni-írni ?! E miatt követel magának az ideális célú nevelési eszközök félretolásával helyet a kenyérkeresetre képesítést hangoztató, kézi mesterségszerű munkaoktatás. E miatt tör előre az a követelés, hogy a népiskola útján a néprétegek a természet másolásában művészi, vagy legalább is iparművészeti tökéletességre tegyenek szert. E miatt erőlködik az arra való igyekezet, hogy a népiskola segítségével a nép legegyszerűbb körei is „Blatt“-ról fütyüljék le a kótát, ahelyett, hogy lelkűkből fakadt dalba öntsék kedély hangulatukat s a szívből eredő madárdalban gyönyörködjenek. E miatt tülekedik az a meggondolatlannak és vakmerőnek nevezhető követelődzés, amit a „felvilágosítás“ szelíd kifejezésébe burkolt az udvarias furfang. Mindez, egyenként és együttvéve, tartalmaz oly alkatrészeket, amelyek gondos, lelkiismeretes nyesegetés mellett eszközeivé válhatnak a helyes, jó alapon nyugvó nevelés-oktatási rendszernek ; de azokban a föltétien uralkodó formájokban, ahogyan, mint a rideg realizmus képviselői, maguknak elsőrangú, döntő helyet követelnek, csak arra alkalmasak, hogy az iskolai nevelés-oktatás nemesebb, magasztosabb, ideálisabb, emberi, társadalmi és nemzeti szempontból fontosabb és általánosabb érdekű céljait elhomályosítsák, háttérbe szorítsák. Mindazoknak a tényezőknek, — közöttük első helyen és legfőképen a tanítóosztályokkal kezet fogó családoknak — akik természetes helyzetüknél fogva természetes befolyással bírnak, együttesen kell felvenniük a küzdelmet a családi és iskolai nevelést ostromló veszélyes, vagy bizonytalan értékű irányzatokkal szemben. Hogy ki mit tehet egyenként és együttesen ebben az irányban, arról kell még rövidesen elmondani vélekedésemet. Régesrégi gondolat már, de mindig csak a tanítóság körében képezte óhajtás és hangoztatás tárgyát, hogy az iskola és a csalá2
