Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1901

8

által nevetséges, nyomorúságos dicsvágy fejlődik ki benne, sőt sokszor az undorító, hunyászkodó képmutatásnak alapja is megvettetik. Végre az sem helyeselhető, ha, midőn dicsérünk, összehasonlítást teszünk, pld. azt mondván: »Te Pistika derék fiú vagy; nem olyan, mint ez a lusta, rendetlen Bandi« ily eljárás Pislikát büszkévé, hiúvá teszi; Bandiban pedig az irigység, gyűlölet, elkeseredés csiráját kelti.

Ha a mondottak szerint vigyázva, okosan dicsérünk, áldásos lesz a dicséret a gyermekekre nézve. Hasonlítható a harmathoz és napfényhez, mely a kis csemetében rejlő minden jó, nemes és szép csirának fejlődéséhez üdvös, sőt szükséges Ha a gyermek soha se hall nyájas, biztató szót, elbénul a jóban, elcsügged a törekvésében, elkeseredik a magaviseletében és egész lénye durczássá, mogorvává lesz. Ellenben a helyes dicséret bátorítja és buzdítja még a félénk és gyenge tehetségű gyermeket is, mert azon tudat, hogy szülei, tanítói meg vannak vele elégedve, csakis ösztönözni fogja a jóban való gyarapodásban.

Ha azt mondottam, hogy óvatosan dicsérjünk, még inkább kell mondanom, hogy óvatosan feddjünk. A feddés, gáncsolás kellemetlen a nevelésben, de el nem kerülhető. Ennél a fő, a mire vigyáznunk kell, hogy jól megismerjük a gyermek lelkét és ha hibázik, helyesen fogjuk fel és ítéljük meg hibájának forrását; hogy ne követeljünk tőle túlságos sokat, a mit csak teljes erejének megfeszítésével végezhetne és ne rójuk meg túlszigoruan, avagy talán még igazságtalanul is. Igazságos, gyengéd szidás hatni fog az erkölcsileg még romlott gyermek lelkületére is; de az igazságtalan feddés egyetlen egy szavát a dicséret száz szava sem teheti jóvá.

Ha a mamának, papának, tanítónak nincs türelme, a ki a gyermek minden ártatlan, jóllehet hibás, de minden rosszakarat nélkül elkövetett tettén azonnal ki