Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1901

9

fakad, a ki minden ügyetlenségét mindjárt keményen megdorgálja, minden szálkát gerendának néz és minden csekélységet felfúj, a ki minden gyermeki tévedésben, melynek sokszor maga a felnőtt az oka, mindjárt nagy vétséget lát, a kit epés, rásztos, szeszélyes természete miatt a gyermekek minden mozdulata haragra indít és a kinek igy semmit sem tehetnek kedvére, az mondjon le a nevelésről, mert a folytonos gáncsolása, szidása, prédi- kálása nem hogy javítaná a gyermeket, hanem ellenkezőleg sokkal nagyobb hibát ejt, mint a milyen a megdorgált g ermeki csin, a mennyiben eltompitja a gyermeki kedélyt, megmételyezi az igazság érzetében való hitét, rontja a nevelői tekintélyt és elvégre kedvetlenséget, ellenszenvet, elidegenedést, sőt sokszor gyűlöletet idéz elő benne.

Még nagyobb kárt eredményez a gyakori feddés az által, hogy a gyermekben elöli a haladásban való kedvet, felkelti a bizalmatlanságot, azt hivén, hogy őt már senki sem szereti, már senki sem lehet kedvére. 11a folyton csak azt hallja: „Te ostoba liba, te buta fiú, te haszontalan, semmirevaló“ és más ily sértő megszólítást kap, elveszti minden támaszát, el önérzetét és elvégre is azzá lesz, minek folyton elnevezték. Még a legrosszabb, legvásoltabb gyermeknek is kell éreznie, hogy még nem mondunk le róla, még reméljük a javulását; miért is nagyon megvetendők az ilyen valóban gyermekgyilkos kifejezések: »Takarodjál, már ismerlek, mindig haszontalan, rossz, gézengúz voltál és rossz is maradsz; belőled csak semmire kellő gazember lesz.» Szintúgy kerülendő a kis bűnösnek kigúnyolása. Noha ártatlan dolognak látszik, még se feledjük, hogy játszótársainak kinevetése, kaczaja mélyen sértheti, elkeserítheti zsenge lelkületűt.

Nem kevésbbé fontos, hogy dorgálásunknál takarékoskodjunk a szavakkal és ne tartsunk hosszú fenyitő beszédet, a melyet a gyermek ugyan egykedvűen meg