Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1900
V látja, hogy gyermeke valamivel foglalkozik. Már az, hogy a gyermek szépen eljátszadozik s a kis leány babájával, a íiucska lovával beszédbe is elegyedik, igen szép reményekre jogosíthat. Mert ne higyjük ám azt, hogy minden gyermek tud játszani. Ismertem oly gyermeket, ki, ha labdát kapott, azt sem tudta mit kell vele tennie. Csak nézegette, vagy legjobb esetben odaadta másnak, > hogy játszszék vele s ö csak mint tétlen szemlélő működött közre. Ugyanaz a gyermek, ha társai játszottak, meghúzódott egy sarokba s onnan nézegetett ki. Szülei ezért méltó aggodalommal viseltettek gyermekük jövője iránt s hogy nem hiába, azt ugyanaz a gyermek később bebizonyította, mert miként annak idején a játék, úgy az iskolába járás idején a komolyabb munka, a tanulás sem ízlett neki És ez igen természetes, mivel nem szokta meg kis korában a lelkét foglalkoztatni és fejleszteni, tehát később a nehezebb lelki munka elé annál nagyobb akadályok gördültek. Foglalkoztassuk tehát a gyermeket a legelső évektől kezdve korához mérten. Ne engedjük öt soha se unatkozni, sőt szoktassuk rá, hogy egy és ugyanazon dologgal hosszabb ideig is képes legyen játszani. Ne akadályozzuk öt játékában, sőt ha módunkban áll, néhány játéktárgygyal kedveskedhetünk is neki. Ezzel azonban nagyon óvatosnak kell lenni, nehogy — mint igen sok szülő teszi — elhalmozzuk annyira, hogy úgyszólván megundorodik tőlük s később a sok közül sem talál magának szórakoztató játékszert s mindig újat és újat akarna. Ha azonban mértékkel teszszük, úgy hasznos dologra adjuk ki a pénzt s a mellett, hogy a gyermeket öntevékenységre szoktatjuk és képzelő tehetségét működésre késztetjük, megóvjuk az unalomtól, a mi oly sok bűnnek a kulforrása. S ha a kicsiny gyermek órái unalommal telnek el, ezt lassanként megszokja s egész életére unottá lesz. — 8 -