Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1894
10 olvasót legjobban érdekli — iskolánk növendékei túl vannak-e terhelve, vagy nem? Feleietem: nem is, igen is! Lássuk elébb a „nem“-et. Annak daczára, hogy iskoláink tanterve sokkal bővebb, mint a főváros községi iskoláiban elfogadott tanterv; mind a mellett, hogy iskoláinkban már a 11. elemi osztályban kezdjük a német Írást és olvasást: növendékeink nincsenek túlterhelve, mert az előirt tananyagot könnyen végezhetjük el. Honnan van az, hogy növendékeinkkel többet végezhetünk túlterheltetés nélkül? Az először is növendékeink minőségétől függ. Iskoláink növendékei a polgári családokból kerülnek ki, még pedig nagyobbrészt, mondhatnám túlnyomóan olyanokból, melyek otthon gyermekeiket az iskolában tanulandőkra jól előkészítik, azaz a jó, illedelmes magaviseletén kivid helyes s rendes beszédre szoktatják, az iskolát nem mint valami büntetési intézetet állítják gyermekeik szeme elé, s később a gyermekeket haladásukban segítik, gyámolitják s ezáltal a tanulásban segítségükre vannak s ezzel a tanítók munkáját is megkönnyítik. A szülök nagy része — s ezt itt is hálásan ki akarom emelni — bizalommal fordul hozzánk, s mint legdrágább kincsük féltékeny őrzője, szívesen ad útbaigazítást gyermekeik szellemi és testi tulajdonságairól esetleg fogyatkozásairól, s ép oly szívesen fogadja a gyermekek magaviseletéről s szorgalmáról vagy haladásáról szóló őszinte közléseket; a szülői ház és iskola tehát vállvetve működnek a gyermekek nevelésénél és tanításánál s egyik rész megkönnyíti a másik feladatát. Ily érintkezések hathatós eszközei a. túlterheltetés kikerülésére, mert bizalmas s őszinte közlések alkalmával egy-egy elvetett szó vagy érintett eszme kölcsönösen gondolkodásra ösztönöz. Sok házban meg tanítót vagy tanítónőt tartanak, hogy a gyermekeket tanulásukban gyámolitsák. Ez szintén agyér-
