Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1894

9

fokon, melyet a tanterv készitöi eleve feltételeztek. Tudhatják azt a t. szülök igen jól, hogy gyermekeik — bár közös szülőktől származnak, egyenlő táplálásban s nevelésben részesülnek nem mind egyenlők. Az egyik testileg, a másik szellemileg erősebb, vagy mint mondani szokták: az egyik jobban tanul, a másik kevésbbé így van az néha egész osztályokkal; némely évfolyam jobb, másik gyengébb; magától értetődik, hogy jobb növendékekkel könnyen végezhető el az előirt tananyag, inig a gyengébb tanulóknak ugyanaz túlterheltetés lesz. De az elöljáróság, hallgatóság (a vizsgán) nem tudván s nem ismervén a körülményeket, egyenlő sikert, eredményt kíván; s mit tesz a buzgó tanító? Ha törik, ha szakad, elvégzi az anyagot s megterheli növendékeit és önmagát is, csakhogy dicséretet arathasson, vagy legalább is a múltaknak megfelelő eredményt mutasson fel.

Még egy körülményt akarok itt felemlíteni, mely néha szintén túlterheltetést eredményezhet. T. i. tantervűnk mint a tantervek átalában a minimumot állítják a tanító vagy tanár elé, a maximumot nem. Sok túlbuzgó szakember azonban nem elégszik meg a minimummal, vagy azt úgy értelmezi, hogy —- minthogy az életnek tanítunk - a tanterv keretén belül ez is, amaz is jó volna a gyermekeknek, tehát tanítsuk. Hogy egy példát említsek: a IV. osztályban a közönséges törtek számmivelelei fordulnak elő; ha pl. a buzgó tanító a számolásnál a közönséges életben előforduló törteken kivül -yg-g- —ükkel

is számoltat — mint a mely törtek az életben ugyan elő nem fordulnak — azt túlterheltetésnek vehetjük, mert a sanitás túllő a czélon ; vagy ha pl. a német Írásnál kiváló túlyt helyeznénk a németnek latin belükkel való Íratásra, szintén mint túlnehezet túlterheltetésnek vehetjük.

E — talán kissé hosszadalmas kitérés után rátérhetek elébbi kérdésem feleletére,- mely talán a tisztelt