Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1888
5 zatod nem a leghálásabban fog reád emlékezni, midőn majdan a hideg sírban fogsz porladni? Azt hiszem, minden komoly ember oda törekszik, hogy emléke tisztelve és áldva, nem pedig átkozva legyen. Tudvalevő dolog, hogy erőszak ritkán szül jót, fölvetett tételünknél pedig éppen nem szabad reméltenünk, hogy jó gyümölcsöket teremne. A művelt apát és anyát nem akarjuk e tekintetben szemrehányással illetni és a jövő életpályaválasztást illetőleg a mi gyermekeink kedvezőbb helyzetben is vannak, mint a vidékiek. Nálunk még a kevésbbé módosaknak is elég terük és alkalmuk van gyermekeik — legyenek azok akár fiuk, akár lányok — czél- szertí kiképeztetésére. ■ De nem igy falun, habár ma a vasutak és a természeti erőknek az ember szolgálatába hajtott korszakában a helyzet lényegesen változott. A haladás e részben bizonyára örömmel konstatálható. Mig ezelőtt a vidéken nem egy kiváló tehetség elveszett, a városokban akárhány igen középszerű tehetségekkel biró ember oly állásra tett szert, melynek lelkiismeretes betöltése által rendkívül sokaknak áldássá és üdvvé válhatott volna. Igaz, valaki ellenvethetné, hogy az igazi tehetség, majd felküzdi magát. Erre vonatkozó ecclatáns bizonyítékoknak nem is vagyunk szűkében. Csak Franklin Benjámint, Lincolnt, Petőfi Sándort, Arany Jánost említjük fel; de hányán vannak, kiknek szelleme elcsene- vészett a mostoha körülmények között és elpusztultak az emberiség nagy kárára. Azt hisszük továbbá, már azon okból is érdemes, tételünkkel kissé behatóbban foglalkozni, annak horderejét és fontosságát kiemelni, minthogy — és azt véljük, nem utolsósorban — minket azon atyai, illetve anyai kötelességünkre fi g y e 1- meztet, mely minket keresztyéni elveink alapján,mint Is t en helyetteseit illet meg gyermekeinkkel szemben És — kérdem — nincs-e joga legközelebbi környezetünknek, a községnek, az emberi társadalomnak, tágabb értelemben az államnak is, habár csak közvetve téged kérdőre vonni ama kötelességed teljesítését illetőleg, mely mint gyermeked avagy mint gyermekeid apjának osztályrészül jutott ?! Most pedig oly ponthoz érek, mely, habár utoljára következik, tulajdonképpen az első, a legelőkelőbb helyre méltó. Értem a legtermészetesebb érzelmet, a legkézzelfoghatóbb ösztönt, a mindenható szülői szer etetet, mely csak jót akar, mely gyermekeit nemcsak élte napjaiban kívánja boldognak tudni, hanem akkor is, midőn elfáradt teste pihenésre hajlik, midőn szemei örökre bezáródnak.
