Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1888

És mégis, nem kedvesen fogadja-e a tanító az akadémiai képzettségű férfiúnak, az egyetlen fin atyja ama bizalmasan hozzáintézett kérdését, hogy melyik életpálya volna fia részére a legalkalmasabb? Minő hajlamokat és tehetségeket vett észre benne?

Még ma is örömmel emlékszem vissza amaz orvos bizalmára, ki nem tartotta méltóságán alólinak oly tényezővel tanácskozni, ki hivatása és foglalkozása alapján bizonyára hivatott ilyes dolgokban egy-két jó szóval befolyást gyakorolni. Kétségkívül, leghelyesebb. ha szülők és tanító, vagy más szóval: szülői ház és iskola vállvetve, jó egyetértésben és teljes ö s szha ngz a tb an működnek közre a fel serdülő ifjúság érzelmi és értelmi képzésében egyaránt.

Hiszen nem kevesebb," mint gyermekeink jövendő jóléte feletti tanácskozás forog szóban! És ki ne emlékeznék még vissza a megboldogult miniszter és államférfin: Trefort annyiszor és oly behatóan hangoztatott intelmeire, hogy ne kövessük napjaink divatját: gyermekeinket oly intézetekbe és oly életpályákra adni, melyekre nézve sem szellemi, sem anyagi tehetségekkel nem bírnak. Mindazon rendeletek- és körlevelekben, melyeket Trefort kibocsátott, nyomára akadunk bizonyos félelemnek a szellemi proletárizmus elterjedését illetőleg s mindannyian fényes bizonyságot tesznek az elmondottak komolyságáról; erre vallanak intézkedései, segélyezései és azon építkezések, melyek neki köszönik létüket. Ezen eszméjét esak évtizedek múlva fogják kellően méltányolni és tökéletesen felfogni.

De majdnem elébe vágtam tételem tulajdonképeni kidolgozásának, amennyiben még általánosságban mozogva, a látszat szerint mégis már részletekbe bocsátkozom. Elébb azonban még fel kel] sorolnom egynéhány okot, melyek

b) A pályaválasztás fontossága

mellett szólanak.

És most kérdem, I. olvasó, nem volt még sohasem alkalmad oly emberekkel éiintkezned, kik saját körükben, társadalmi állásukkal megelégedve nem voltak és nem is lettek megelégedetté sohasem, az idők folytában sem? kik határozottan ama hivatásnak, melybe vetettek, különféle, itt fel nem sorolható okoknál fogva nem felelnek, nem felelhetnek meg?

Lehet-e ily ember valóban boldog? Sohasem! Nem fogja-e azokat átkozni, kik őt oly pályára terelték, mely lényével, hajlamaival meg nem egyező? És — kérdem — kik azok, kik a gyermekek jövőjének meghatározásánál első sorban dönteni hivatva vannak? Kétségkívül a szülök ; vagy azok egyike, esetleg a gyámok.

Nem merül fél itt önkénytelenül is az a gondolat, hogy mag-