Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1887
18 szem előtt is fogja tartani, hogy a szülőknek e tekintetben aggodalomra okot ne szolgáltasson. A kényelemszeretetről már föntebb nyilatkoztunk. A mi végül az emlitett szülői aggodalmakat illeti, erre vonatkozólag nézetünk a következő. A gyönge testalkatú gyermeknek épen a test edzésére vau legnagyobb szüksége, s erre a korán-kelés és rendes iskolába-járás csakis jótékony hatással van. Rendkívüli zord időben a gyermek különben is otthon maradhat, s a mit ez alatt esetleg mulaszt, később helyre fogja pótolni. A ragályos betegséget pedig nem csupán az iskola szokta terjeszteni. Kiüt az gyakran oly családban is, a melyből senki sem jár iskolába. De igenis terjesztik az ily betegséget az olyan jólelkü nagymamák, nagynénik és más ismerősök, a kik csupa unalomból házról-házra járnak s a szegény ártatlan gyermekeket — rendesen ajkukon — összevissza csókolgatják, különösen ha azok gyengélkedők. Az orvosok nem egy esetet tudnak arra, hogy valamely gyermek a halálos difteritist épen ilyen szerető rokon csókjától kapta meg, — csakhogy ezt az élők lelkiismeretének megnyugtatására elhallgatni kénytelenek. Mondjunk le erről a rósz szokásról, s az iskolában se engedjük meg, hogy kezünket a gyermekek sorban csókolgassák! Ez aggodalom tehát ne szolgáljon okul arra, hogy miatta a gyermeket a rendes iskolai oktatástól visszatartsuk, annál kevésbbé, mert a közönségesen dívó házi-oktatás amannak hasznával soha fel nem érhet. — Minél kisebb a gyermek, annál több paedagogiai tapintattal kell annak bírnia, a ki őt oktatja. De vájjon azok az ügyvédjelöltek és orvosnövendékek, a kikre a szülőle a legtöbb esetben kis gyermekeik oktatását bízzák, hol tettek szert e tapintatra és tapasztalatra? Az ügyvédi irodában s a kórházi bonczoló- asztalnál ilyesmit bizonyára nem szerezhetni. De még Aa tanárjelöltek is minden egyebet tudhatnak, csak azt nem, hogyan kell a kis gyermeket az ismeretek elemeibe módszeresen bevezetni. E részben nem egy szomorú tapasztalatunk volt már magánvizsgálatok alkalmával. Más az, ha ily egyetemi hallgatók csak mint cor- repetitorok foglalkoznak az iskolába járó gyermekkel. De ily esetekben is akárhányszor megtörténik, hogy a gyermekeket otthon egészen más — értelmi felfogásuk körét meszsze túlhaladó — tárgyakkal foglalják el, a helyett, hogy az iskolával párhuzamos lépést követnének. Hogy ez mennyire megzavarja a szegény gyermek lejét s mennyire gátolja az iskola működését — a helyett, hogy azt elősegítené — azt különös szakértelem nélkül is könnyű megítélni. Ha a szülők gyermekeik javát, értelmi fejlődésüket veszélyeztetni nem akarják, minden ily esetben hassanak oda, hogy a házi correpertitor a gyermek tanítóját felkeresse s tőle a követendő
