Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1886

6

Lássuk előbb: mi jellemzi a könnyelműt ? Minden meggondolás nélkül a pillanat befolyásának engedi át magát. Az ég kék, a nap süt, enyhe a lég: ö kisétál a szabadba, bár el van halmozva munkával, melyet már rég el kellett volna készítenie. Ő lát a kirakatban valami szép tárgyat, bemegy s megveszi, bár nincs bővében a pénznek és hiányt szenved a szükségesekben. Mig a tárgyat kiválasztja, sarokba állitá a napernyőjét; a vétel megtörtént, ő örült a vásárolt tárgynak, megelégülten távozik — és az ernyőt a sarokban felejti.

így a könnyelmű feledékeny, rendetlen, gondatlan, megbízhatatlan, szeles és türelmetlen, mely hibák mind egy és ugyanazon forrásból fakadnak és azért ugyanazon módon is orvosolhatók. Ha mindjárt kezdettől fogva a gyermek természetes elevenségét figyelemmel kisérjük és nem engedjük, hogy valamit meggondolatlanul cselekedjék, vagy ha a káros következményeket vele azonnal megéreztetjük, könnyen megóvhatjuk a könnyelműségtől; de ha már könnyelművé lett, a legtöbb esetben nagyon nehéz lesz és sok fáradságba fog kerülni, őt ezen bajból ismét kigyógyitani. Tehát mindenekelőtt a gondos megóvás és azután az azonnali útbaigazítás itt is a főkellék. A gyermeket tisztán rá kell vezetni, hogy miben rejlik a hibája; meg kell ismernie, hogy mi a könnyelműség és hogy a feledékenység, rendetlenség, megbízhatatlanság nem más, mint ugyanazon gyöngeségnek különböző jelenségei. Útbaigazításunk és a megintés legyen határozott és rövid; a könnyelműnek legkevésbbé van türelme, hogy hosszú elvont beszédet figyelemmel végig hallgasson.

Hadd szolgáljon egy-két példa mintáúl, mily módon járjunk el ily esetekben.

a) Jani leszalad a lépcsőn, hogy játékához egynéhány zöld levelet szedjen a kertben. Atyja találkozik vele és kérdezi: „Betetted-e az ajtót?“ — „Nem; elfelejtettem betenni.“ — „Hamar, fuss vissza, és tedd be az ajtót!“ — „De minek, hiszen mindjárt vissza megyek. “ — „Tedd meg, a mint mondtam.“ „De te is, papa, éppen most mégy fel és akkor úgy is kinyitnád az ajtót; minek tenném azt be előbb.“ — Az apa nem felel egy szót sem, hanem ránéz a fiára, mintha tekintetével azt akarná mondani: nem értettél meg engemet? nem parancsoltam-e? és Jani visszamegy, és megteszi azt, mit tőle kívánnak, bár mennyire bosszankodik is magában, hogy fel kell futnia, és aztán lejönnie, és ismét felmennie. Később megmondja neki az atyja, hogy mily könnyen belopódzhatik valaki, ha az ajtó nyitva marad; hogy be kell azt tennünk, ha mindjárt a házban maradunk