Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1942
54 Dr. Rakovszky Iván beszéde. Gyöngyöző borral telt serleggel kezemben kellett volna elmondanom Rátz Lászlóról, boldogult tanárunkról és az Evangélikus Gimnázium volt igazgatójáról kegyelettel szóló emlékbeszédemet. A sors másként akarta. A közgyűlési terem ridegebb környezetében, ahol a szív halkabban dobban, s a kegyelet kevésbbé melegen szól, mint dús fehér asztal mellett, kell emlékeznünk Rátz Lászlóról. Miért? Azért, mert megnehezült az idők járása felettünk és küzdelmes a nemzet élete. Ilyenkor úgy illik, hogy pompázó alkalmak helyett komoly együttlétben ápoljuk szivünkben a megemlékezés meleg érzését is. De ha ridegebb is ez a terem, — épen mert zordak az idők, — nagyobb kegyelettel és mélyebb érzéssel tudunk visszaemlékezni Rátz Lászlóra, mert tanár volt, tehát nemcsak magának élt, hanem generációkat nevelt és azokon keresztül hatott és hat még ma is újabb és újabb nemzedékekre. Nehéz idők suhannak el hazánk felett és ne adj Isten, hogy még nehezebb történelmi napokat kelljen átélnünk, amelyekben csak a nemzet becsülete, lelkiereje, kitartása, a nemzet fiainak áldozatra való készsége és tűrni tudása biztosíthatja népünknek azt a helyet, amelyet részére a történelem kijelölt. Ilyenkor sokszorta melegebben kell megemlékezni tanárainkról: azokról, akik művelik: és teremtik a nemzet becsületét, lelki- ismeretét, az új generációk áldozatkészségét és elhatározottságát. Olyan a nemzet, amilyennek fiait nevelték és az elkövetkező megpróbáltatásokban úgy tud megállni a magyar nép, ahogy bennünket neveltek, akik ma az idősebb aktív generációt képviseljük, s ezért még kezünkben az ország életfolyamatának irányítása és módunkban, a fiatalabbaknak adott példaadás. Ha jól neveltek, méltóan teljesíthetjük ezt a szerepet. Már pedig Rátz László jól nevelt. Matematikát és geometriát tanított, tehát a legkövetkezetesebb, leglogikusabb és legtisztább tudományszakot. Ilyen volt a leibe is. Mintha azt is a matematika-könyv lapjain írták volna meg: következetes, egyenes, átlátszó és becsületes. Mindnyájan éreztük szavából és viselkedéséből lelkének ezeket a jellemvonásait és aki megérezte őket, ha becsületességre fogékony volt a lelke, igyekezett hozzá hasonlóvá lenni. Nemcsak tanított tehát Rátz László, de nevelt is és felélesztett lelkűnkben olyan tulajdonságokat, amelyekre ma kétszeresen, százszorosán van szüksége a magyarnak. Ezért kell hálával visszagondolnunk reá. Vladár Gábor Őexcellenciája, igen tisztelt kedves barátom, egyesületünk 1940. évi közgyűlésén elmondott magasszámyalású serlegbeszédében a gimnázium életét elemeire bontotta és annak összetételét a következő három komponensben határozta me©: a tanári kar, a tanulók és a tanítás. Én most tovább akarok menni az analízis terén és nem az egész gimnáziumi életet, hanem annak csak egy atomját, a tanórát igyekszem elemeire felbontani. A tanóra életében ugyancsak három tényezőt fedezhetünk fel: Itt is első elem a tanuló, a tanári kar helyett azonban ott áll a tanító tanár, s a harmadik elem, a tanítás egész menete helyett ott áll egyetlen tantárgy. A tanártól függ, hogy ez a három elem a tanítás folyamán egymással milyen viszonyba kerül. Rátz Lászlóra emlékezve geometriai példával szabad élnem, hogy jobban megértessem magamat. Elhelyezkedhetik ez a három elem egyenes vonal mentén, amikor óhatatlanul egyik elem takarja
