Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1940
A Budapesti Evangélikus Gimnázium Önképzőkörének százéves története. A történetírás az elmúlt korok történetének újraélése. Ezt az újraélést segítik bizonyos források, egykorú emlékiratok, okmányok, régiségek, esetleg leletek. De az újraélés soha nem lehet tökéletes, soha nem lehet végleges. Üj korok új eszméket vetnek fel és kutatják ez új eszmék homályba vesző múltját. Űj egyéniségek új meglátásokkal gyarapítják a történettudományt. így amíg új eszmék és új egyéniségek lesznek, mindig újra és újra meg fogják írni korok, eszmék, intézmények történetét. Ezért nem felesleges, ha most, ezen a százados ünnepen visszatekintünk önképzőkörünk történetére. Egy önképzőkör története tulajdonképpen két részből áll. Az egyik rész könnyen megfogható, jegyzőkönyvekből, iratokból, régi iskolai értesítőkből könnyen rekonstruálható, ez a külső történet. A másik, a belső történet, megfoghatatlan. Mert a belső történet az önképzőkör lényegével, magával az önképzéssel foglalkozik. De az önképzés és változásai egy évszázad alatt hozzáférhetetlenek, elrejtve maradnak. Meg fogjuk kísérelni, hogy egy-egy pillantással betekintsünk az önképzés történetébe, de az így nyert kép nem lesz teljesen világos, nem lesz egészen hű. A külső történet le van írva jegyzőkönyveinkben. A belső történet elszállt a versekkel, felolvasásokkal, hozzászólásokkal, vitákkal. Csak körvonalait látjuk címekben, rövid összefoglalásokban. 1839 november elején Turcsányi J. József, gimnáziumunk legfelsőbb osztályának, a humanitási osztálynak tanulója, tanára és igazgatója, Taubner Károly, ösztönzésére felszólította „barátit 's oskolatársit", hogy alakítsanak a magyar nyelv tanulására és gyakorlására „magyar oskolát". „Kérem ezért minden hason- érzésű társaimat — írja —, kik e jeles intézvénybe magokat gyakorolni, a' szavailást és írásmódukat magasabb 's nem mindennapira emelni kívánják, nevüket aláírnák a következő rendben:" És következnek az aláírások. Külön a munkástársak, s külön a nyelvtangyakorlók. Mert ennek az önképzőkörnek nem csak nyelművelés volt a célja, hanem nyelvtanulás is. Akik nem tudtak elég jól magyarul, csak nyelvtangyakorlók lehettek. Ha már megtanultak magyarul, kérvényt - írtak, s ha ez kielégítette .a munkástársakat, felvették a volt nyelvtangyakorlót maguk közé. A két csoport összejöveteleit is külön tartotta. A nyelvtangyakorlók szerdán és szombaton délelőtt, a munkástársak délután. A nyelvtangyakorlók összejövetelén mindig jelen volt legalább egy munkástag. Mindkét csoport összejöveteleit Taubner Károly igazgató vezette. A munkástársak csakhamar elhatározták, hogy szerdán csak szavalnak, szombaton pedig felolvasnak. A felolvasás tárgyát a vezető igazgató adja meg. Mindenki köteles minden összejövetelen szerepelni. Aki társát kigúnyolja, azt a Magyar Oskolából „gyalázattal kizárják"
