Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1940
14 fenyők évgyűrűivel. Általános egyezéseket kapott. Azt találta ugyanis, hogy bizonyos években a kétféle területről származó különböző fajú fáknak az évgyűrűi közel azonos szélességűek voltak. Ilyen módon megállapította, hogy a keskenyebb és szélesebb évgyűrűk klimatológiai jelenségektől függően jönnek létre. Eddigi bizonyítékainak alátámasztására további vizsgálatokat végzett. A mammut-fenyőkön 500 évnél idősebb évgyűrűit is össze akarta hasonlítani régebbi korokból származó sárga-fenyő példányokkal. Erre igen jó alkalmat nyújtottak azok a gerendák, amelyek a Dél- nyugat-Arizonában talált peublo-indián telepek romjaiból kerültek elő. Ezek az indiánok valamikor igen sok gerendából, még pedig sárga-fenyőből készítették épületeiket és e fákat legvalószínűbben az építkezések idején vágták ki. így tehát az összehasonlításhoz bő anyag állt rendelkezésre. A gerendákat szövettanilag megvizsgálta s kitűnt, hogy az évgyűrűk tekintetében éppenúgy megegyezést mutatnak, mint a most élő fák. Minthogy az indián telepek felépítése fokozatosan történt, az egyes gerendák kivágása is más és más időben volt. A telep legrégibb épületének gerendái és az újabb gerendák tehát nem egészen azonos szerkezetűek. Egy- egy ilyen fatörzsdarab belső évgyűrűit egybevetette a valamivel idősebb darab külső évgyűrűivel s ilyen módon több egymásutáni időben levágott gerenda évgyűrűiből visszakövetkeztetett a telep lakottságának időtartamára. Sőt egyéb ilyen irányú vizsgálatok alapján azt is megállapította, hogy az indiánok ezen a telepen kb. Kr. u. 700-ban éltek. A fák évgyűrűi alapján tröténő kormeghatározás (évgyűrű-időhatározás-Dendro-chronologia) jelentőségét az archeológusok azonnal értékelték s megkezdték ezzel a módszerrel a különböző indián-telepek romjainak kormeghatározásait. Ma Északamerikában körülbelül 90 indián teleprom keletkezésének időpontját ismerik s ezt elsősorban a szövettani vizsgálatoknak köszönhetjük. A növényszövettannak egészen különleges szerepe van az ősember korának kutatásában. Az ősemberi barlangok ásatásakor s a hasonló korból származó lőszterületek vizsgálatakor előkerültek a kőeszközökkel s állati csontokkal egyetemben faszénmaradványok is, melyek kétségtelenül az ősember tűzhelyeinek képviselői; de azok évezredek folyamán betemetődtek. Az érintetlen kultúrrétegből felszínre került faszéndarabok egyrészt bizonyítják az ősember jelenlétét azon a helyen, másrészt azonban értékes következtetésre adnak alkalmat az ősember korának éghajlati viszonyaira nézve. Ha ugyanis a faszéndarabokat megfelelő módszerekkel mikroszkopiái vizsgálatra alkalmassá tesszük s belső szerkezetüket megvizsgáljuk, arra a meglepő eredményre jutunk, hogy bennük pontosan értékelhető szövettani sajátságok figyelhetők meg. A faszenek mikroszkopiái vizsgálatával egészen külön tudományág foglalkozik s ez az anthrakotomia. Hazánkban néhai Hollendonner Ferenc építette ki. Rájött arra, hogy az elszenesített fadarab a belső szerkezeti jellemvonásait megtartja s így az összehasonlító faanatomia eredményei teljes mértékben érvényesíthetők
