Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1940
13 tekintetben megegyeznek. A növények rokonság viszonyainak szövettani alapon történő vizsgálatánál mindég csak olyan sajátságokat vehetünk tekintetbe, amelyek öröklődnek és kétséget kizárólag függetlenek a külső körülmények változásától. — A szövettan eredményeit a növényrendszertan akkor is alkalmazza, amikor rokonságilag egymáshoz közel álló két növényfajtát külön választ alaktani bélyegek alapján s ezt a különválasztást szövettani alapon is megindokolja. A szövettani szerkezet alapján történő növényhatározás eredményeit a növénytantól távolabb álló tudományok is igénybe veszik és sikerrel fel is használják. Mind külföldön, mind pedig hazánkban a növényi eredetű történelmi leletek meghatározását és azonosítását sokszor a növényszövettan tette lehetővé. így vettünk tudomást pl. arról, hogy az aradi ereklye-múzeumban kiállított „aradi vértanúk bitófa maradványai“ nem azonosak azokkal a fadarabokkal, melyek később a sírok feltárásakor kerültek, elő. Ugyancsak ily módon tudunk egyet-mást az Aquincumban kiásott római eredetű leletekről. így pl. arról, hogy a rómaiak hordóikat jegenyefenyőből, a hordóabroncsokat pedig tölgyfából készítették; kútjaik rámáját cserfából, illetve szilfából, az oldalait viszont erdei, vagy fekete fenyőből; a római korból származó női csontváz mellett talált szövetdarabokról pedig kiderült, hogy nem növényi rostból, vagy állati szőrből készült, hanem kagylóselyemváladékból. A történelmi kutatások részére értékes eredményeket nyújtottak azok a meghatározások is, amelyek az aquincumi múmiával előkerült növényi maradványokra vonatkoztak, vagy pedig az ó-egyiptomi királysírokban talált növényi anyagok mineműségét állapították meg. Még számos példát sorolhatnánk fel a honfoglalás korából, épen úgy, mint más újabb történelmi korból. Ezeket mellőzve egy olyan példával óhajtjuk kidomborítani a növényszövettan jelentőségét, amely kapcsolatban áll régészeti és éghajlati kutatásokkal egyaránt. Ez esetben a fák szövettani viszonyai jutnak előtérbe. Tudvalevőleg a fák törzse évről-évre egy-egy újabb évgyűrűvel gyarapodik. Ily módon a fatörzs keresztmetszetén leolvashatjuk az évgyűrűk számából annak korát. Egy amerikai csillagásznak támadt az a gondolata, hogy a fák évgyűrűit korszakazonosításra használja fel. 30 évig tartó tanulmányozás során arra a megállapításra jutott, hogy a napfoltok periodikus váltakozásával párhuzamosan a fák évgyűrűinek szélességében is szakaszos váltakozások figyelhetők meg. Kezdetben az arizonai 500 évet megérő nyugati sárga fenyők évgyűrűit vizsgálta, majd Kaliforniából származó mammut-fenyőkön (Sequoiákon) folytatta megfigyeléseit; tehát azokon az óriás fenyőpéldányokon, amelyek már Homérosz korában is éltek és körülbelül 3000 év történetéről számolnak be. A körülbelül 15 méter átmérőjű korongokon mérte az évgyűrűk szélességét s így 3000 évre visszemenőleg meg tudta állapítani az évgyűrűk szélességében mutatkozó ingadozásokat, illetőleg szakaszosságokat. A kaliforniai mammut-fenyőkön kapott eredményeket kb. 500 évig visszamenőleg összehasonlította az arizonai sárga
