Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1939
31 Husvétvasárnapján délután vonultunk be Rómába a Hotel Rex- be. Elérkeztünk az 1942-iki világkiállításra erősen készülődő királyi és császári fővárosba, a Citta eterna-ba, az örök városba és ismét meghódított — bennünket! A Fontana Trevi-be nem hiába hajítottuk be a soldót első római látogatásunk alkalmával, a nimfa mindig viszahív bennünket! (Én már hatodszor voltam itt!) Most is ittunk a forrás vizéből, most is hajigáltuk a soldókat, hadd legyen dolga a szegény nimfának! Minél többször látjuk Rómát, annál többről derül ki, hogy még ezt sem láttuk, még azt sem! Pedig maga Róma mindig a régi maradt, csak az idők szele látszik meg és a világpolitikai események éreztetik hatásukat a város külső képén. Most az egész város fel volt forgatva! A világkiállításra való készülődés jellemzi az általános képet. Házakat, házcsoportokat bontanak le, a Hitler vezér látogatása alkalmával emelt Potemkin-falak helyett komoly épületeket, új városrészeket építenek, az öreg Ter- mini-pályaudvar helyett kezdik már építeni az újat, az utcák kövezetét felbontják és újat raknak le, hogy simán gurulhasson az autó rajta, új fórumokat, sportpályákat építenek csodás fényűzéssel — de a benzinhiány ott is mutatkozik. Ismét megjelent a fiáker és a jó öreg, döcögő konflis! Üj reneszánsz! A konflis reneszánsza: ez a legjobban szembetűnő a mai Rómában. — A többi minden a régi! A jó öreg Forum Romanum, a Colosseum, a Palatínus, a Pantheon, Diocletianus thermái, a Santa Maria Maggiore, a San Pietro in Vin- coli templomban még mindig ott ül Michelangelo Mózese, a Laterán- ban még mindig muzsikál a zenélő kapu, a Szt. Péter templom tetején ott őrködik Michelangelo kupolája, a Pincióról még mindig szép a kilátás, Tasso tölgyfájára még mindig vigyáz két hős Garibaldi lovasszobra, a Villa Borghese képtára és a Vaticáni múzeum még mindig őrzik a mesébe illő csodás kincseket, csak egy baj van: kevés az idegen, nincsen látogató. Az idegenforgalom teljesen megbénult. Egy-két magyartól eltekintve idegent nem igen láttunk. Máskor tele voltak az utcák, látnivalók amerikai és angol, meg francia és német túristákkal, most egyet sem láttunk. Kissé elszomorkodva hagytuk ott Rómát márc. 28-án este, hogy másnap, egy 24 órára, egy kis kostolót kapjunk a lagúnák városának, Veneziának hangulatából. A Hotel Nazionale, midőn reggel 6 órára megérkeztünk és az újjáépítés miatt teljesen felforgatott állomásépületből kievickéltünk, jó meleg kávéval várt bennünket. — Jól esett, mert nagyon hideg vöt! A San Marco terén a galambok az előző napi jégeső kupacokba összelapátolt dombjai között röpködtek. De azért megszereztük az általános benyomást: a San Marco, a Doge-palota, Campanile, Colleoni, Frari, Santa Maria Formosa, a Canale grande, a gondolák, a Ponte di Rialto és dei Sospiri a Riva degli Schiavoni, Santa Maria della Salute emlékét jól lelkűnkbe véstük. Kár, hogy olyan gyorsan elmúlt az a 16 nap. A sok látnivaló mellett intim, családias jelleget adtunk a kirándulásunknak, a résztvevők egymásutáni, vacsora utáni ünneplésével. — Minden nap más volt az ünnepelt és más az ünnepi szónok. Megkóstoltuk a jó Caffé
