Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1939
25 kevésbbé hivő vallásos jelenítés, inkább költői remekmű. A szent életét, amint a költő szeméből felénk tükröződik, formailag művészi ábrázolásban kapjuk. A remekműben azonban már nem a hitélet elmélyítése a főcél, amelyet az író maga elé tűz. További alapvető különbség a naiv legenda és a modern regény között az, hogy a régebbi korok hőseiket csak ábrázolják és nem magyarázzák is egyúttal. Napjaink művészi felfogása messze eltávolodott ettől a naívságnak feltűnő ábrázolásmódtól. Az ábrázolással egyszersmind a hős értelmezése, megértése, megmagyarázása is a művészet feladata lett. A regény arra akar felelni, hogy honnan jött Jézus, mi volt a szándéka, hová vezet az ő élete? A régi Krisztus-legenda és az újabbkori Jézus-regény közti különbségre rávilágít az ábrázolóművésznek alapjában különböző állásfoglalása hősével szemben. A középkori író hisz Krisztusban, az újkori művészköltő kételkedik benne. A közönség régen feltétel nélkül tisztelte Krisztust, költőjétől is a lelki szükségletének megfelelő Krisztusképet kapta. A mai költő, az újkor embere, a tisztelet megadása mellett a pszihológiai magyarázatra is kíváncsi. Régi évszázadok kételynélküli hitvallóinál érzelmi hitről volt szó. A mai ember vallásossága a polaritás alapján értelmi hit. Ezzel jellemezhető leginkább a modern korok lelki állapota. Az intellektus síkjára beállított modern ember számára a középkori hit elképzelhetetlen. A gyakorlatban a polaritás azt jelenti, hogy a naiv költő nem ismer mást problémamentes vallásosságának ábrázolásában, mint az isteni akaratot Krisztus földi életében; Isten az eposz hősét tökéletesen teremtette meg. A Krisztus-legendában e szerint tanúi vagyunk konkrété Krisztus szenvedéseinek és győzelmének. A középkor világképével teljes ellentétben épül fel a modern ember tudományos, kauzális világnézete. A középkor a földi életet a túlvilágból értelmezte, tehát isteni magaslatról nézte az embert. A modern ember nem él isteni légkörben, alá van vetve a természet törvényeinek, így a hős is. A középkorban Krisztus abszolutum volt, az újkorban csupán relatív hős: csak a többi emberrel való összehasonlításból kerül azok fölé. Ezzel a Krisztus-hitben lényeges változás állott elő: fennsőbbségét Jézus, mint Istenfiú elvesztette, csupán embertársai közül válik ki. A Jézus-regényben ez az isteni mivoltától megfosztott „ember fia” áll előttünk. Az isteni magaslatról leszállóit hősre természeti erők hatnak. Jézus, mint az ember fia lesz sokszínű egyéniség és ennél a kauzális oknál fogva megmagyarázható, mint minden más ember. A modern lélekbúvár-költő számára érdekes speciális eset. A Jézus-regényíró egy másik problémája, hogy vájjon Jézus tanítása azonos-e Euddháéval, mint Schopenhauer tanította.. Azaz aszkéta volt-e Jézus, az életakarat megtagadásának a szimbóluma? Vagy talán nem is élt? Alakja a mítoszból veszi tartalmát, tehát egy pogány kultúrának a megszemélyesített jelképe? Ha pedig történeti nagyság volt, nem lehetett sem Isten, sem ember: a psziho- analízissel túlfűtött kor patologikus vonásokat vél benne fölfedezni. Bármilyen szerteágazók ezek a fölfogások, abban valamennyi megegyezik, hogy az egyház hagyományozott Jézus-hitét egyikük sem
