Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1939
24 Amit eddig általánosságban megállapítottunk, azt vonatkoztathatjuk az irodalmi írásműben a keresztyén vallás legfőbb személyére, a Megváltó alakjára, a Krisztus-legendában és a Jézus-regényben. A keresztyénség története a költészet síkján a Krisztus-követésről vallott felfogások mindenkori változását foglalja magában. De mi a változások oka? A keresztyénség belső lényegében meglevő sokrétű gazdagság. Számtalan tényezőből minden kornak más-más felel meg a legjobban, ami a régihez képest új magyarázat szükségét váltja ki. A szerint változik a keresztyénség, hogy milyen vonását érzi az ember magához legközelebb az örökérvényű vallásosság megtartása mellett. Az egyéni felfogás szempontjából vizsgáljuk, hogy a költő, mint ember és mint keresztyén személyiség hogyan értelmezi a Krisztus-követést A Krisztus-legendában kontemplative, a szemlélődő tekintetével látta a középkori ember a keresztyén séget. Akkor az egyház közösségi életén belül alakult ki a Krisztus-kép, színeit a Krisztus szavaiba való elmélyülés teszi élénkké. A vallás gyakorlat és fegyelem, amint az evangélisták és az apostolok ábrázolják. Ebből a verbális keresztyénségből áradt a középkori embernek az az ereje, hogy az életet megszentelje. Egyesek a Krisztus-követésben elfordultak az élettől. Ma szinte megmagyarázhatatlan az a halál utáni vágyódás, amelyet akkor éreztek. Krisztus az áldozat, az ember is keresse a halált a kereszthalálnak megfelelően a mártíromságban. „A XII. század óta, amikor Szent Bernát költőien gyengéd miszticizmusa a kor lírai élményévé tette Krisztus szenvedését, a középkori lélek vallásos megrendültsége egyre növekedett. A tudatot át meg át járja Krisztusnak és keresztjének képzete.” A középkori léleknek mintha semmi köze sem volna a valósághoz; mindent csodának vél, és mindent el tud képzelni. A régi naiv író a keresztyénséget a külsőségek, a csodák gazdagságában mutatja be. A csodaváró nép csak ebben a formában hisz Krisztusnak, a szentnek csodálatos életében, a nélkül, hogy a világ meggyőzését megértené. Ezeket a naiv jelenítéseket áthatja a vallás hősei iránt érzett mély áhítat szelleme A vallásos legendák hőst tisztelő kora ez, amikor a hősiséget a csodás elemek megjelenítésével fejezi ki az író. Csak erre törekszik, művészi szándékai nincsenek. A forma a legenda megszületésekor nem irányadó szempont, a hangsúly a csodálatot keltő tartalmon van. A költő Krisztus emberi születésének a csodáját és az okát akarja megmagyarázni, ezzel az embereket az igazi Krisztus-hitre akarja vezetni és nekik a megváltás édes vigaszát hirdetni. Krisztus, a hős, a csoda végbevivő je, a költő vele érti meg a keresztyén hit csodáját, a dogma csodáját, egyszóval Isten csodáját. Minden jelenet a legenda hősére vonatkozik, végeredményben tehát Krisztus itt azonos az Istennel, aki a teremtés csodáját véghezvitte. A bibliai történeten van a hangsúly, de megtaláljuk benne a dogmát és a keresztyén világnézet elvét is. Ezt együtt külön ki kell hangsúlyoznunk, mert ezzel válik világossá, hogy az alap- probléma az egyházi tannak teljesen megfelel. A középkori naiv legendához képest a modern Krisztus-regény
