Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1939
23 Himnuszt, Szózatot, vagy Hiszekegyet! A történelem bizonyítja, hogy voltak kultúregyesületek, melyekben a dal és a művészet volt a nemzeti érzés összetartó ereje. Nekünk, magyaroknak népdalkincsünkben olyan értékeink vannak, melyeknek felhasználásával, nemcsak belső magyarságunkat erősítenénk, hanem evvel a kinccsel az egész világot elláthatnánk, így lehetnénk a világ vezető muzsikus nemzete. A muzsika nyelve független az országhatároktól, hangjaival sok mindent elmondhatunk, amire a szó erőtlen. * * * 13 év súlyos kérdéseivel indultam el Berlinbe, minden kételyemre feleletet kaptam. A német léleken át megtanultam, mi az igazi német muzsika, a régi orgonák hangja feltárta a valódi orgonamuzsikát. A német zenei élet és a középiskolák megismeréséből megtanultam, hogy a legfőbb feladatom a magyar és evangélikus értékek megbecsülése és fokozottabb ápolása. Végül ismétlem a bevezetőben elmondottakat: Amikor a zenemű alkotójának lelkében meg- fogamzik, a gondolatok papírformát öltenek, csak vázlatszerűen rögződnek meg a kótafejek. Az előadóművész ezeket a vázlatszerű kólákat szeretné újra alkotni, és ez csak akkor sikerül, ha nem töprengünk, hanem szívvel és lélekkel muzsikálunk. Peschko Zoltán. A Krisztus-legenda és a Jézus-regény. Az 1939 október 4-i székíoglaló előadásnak vázlata. Krisztus-legendán értjük a keresztyén vallásos költészet megindulásakor készült irodalmi termékeket. Nem rövid pár évet fog át ez a meghatározás, hanem egységesen körvonalazva a középkor költői Krisztus-képét foglaltuk össze ezen a néven. A Jézus-regény elnevezés szintén nem műfaji alapon nyugszik, ezzel az újabb idők költői alkotását igyekszünk majd bemutatni. Azt kívánjuk szemléltetni az alábbiakban, hogy milyen vonásokat tüntet fel a fenti értelemben használt Krisztus-legenda és Jézus-regény, továbbá mik azok a feltűnő sajátságok, amelyek a kettőt elválasztják egymástól. Rövid vázlatunkat egy ismeretlen pap XIV. századi Erlösung című eposzára és Hauptmann Gerhart 1910-ben megjelent Der Narr in Christo Emanuel Quint című regényére építjük fel. „Költészet és vallás kapcsolatát megközelítőleg kimerítően ábrázolni majdnem annyit jelentene — írja Ermatinger Emil — mint a világirodalom történetét megírni; mert nincs nép és nincs kor a nélkül, hogy a kettő ne hatott volna egymásra.” A költő számára így a vallás egyrészt anyag, amely alkalmat ad neki művészete kifejezésére, másrészt eszköz, hogy művébe világnézetét rejtse. Amennyiben ez utóbbi személyes életszemlélet végső vonatkozásban összefüggésben van az Istennel, beszélhetünk világnézetileg-vallásos költőről. A költő műve emberi világképet ad, ábrázolja azokat a képzeteket, amelyekkel a szerző egyéni vallásosságát fogalmazza meg. Ilyen módon egyesül örökkévaló-isteni mulandó-emberi képletekkel.
