Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1936
10 ságnak a görög nyelv kérdésének megoldására vonatkozó javaslata“.16) Ezt a bizottság elnökével, Hunfalvy Pállal egyetértésben a jegyző, Bőhm Károly dolgozta ki. Felfogása szerint az egységes középiskolát történelmileg kifejlett hazai viszonyaink között csak nyelvi alapon lehet felépíteni. De csak a negyedik osztályig, azontúl az egységesítést erőszakolni a tanulók elütő lelki alkata és hajlama, továbbá az élet különféle követelményei miatt nem ajánlatos. (Itt gondoljunk az éppen most fokozatosan életbe lépő állami tantervre!) A felső osztályokban tehát elkerülhetetlen a kettéágazás, amely egyfelől a műegyetemre, másfelől a tudományegyetemre vezet. Minthogy a tudományegyetem a nemzet vezető osztályát képezi ki, amely a múltnak műveltségét is köteles átérteni, ehhez pedig a görög nyelv ismerete nélkülözhetetlen, ezenfelül protestáns tanügyünk múltja is a humanisztikus képzésre utal, nemzeti tudományunk is a görög nyelv révén tarthatja meg önállóságát, ennélfogva a bizottság a görög nyelv kötelező volta mellett nyilatkozik és elveti a görögpótló tanfolyamot. És most, a pedagógus irodalmi munkásságának ismertetése után, vessünk egy pillantást a tanár és igazgató működésére. A már említett Bőhm-emlékkönyvben nagy megütközéssel azt olvastam, hogy Bőhm „a gimnáziumi kötelességeket mellékfoglalkozásnak“ tekintette és megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor az egyetemi tanári kinevezéssel „szelleme felszabadult attól a békétől“.17) Ha Bőhm olvashatta volna ezt a cikket, bizonyára ő lett volna az első, aki ilyen beállítás ellen tiltakozik. Nem volna helyén itt evvel az alkalmi elszólással foglalkozni, ha nem nyilatkoznék benne holmi átlagos közvélemény, mely a tanár irodalmi munkásságát és más külső szereplését nagyra tartja, az idegemésztő és agyőrlő iskolai munkát pedig, ha még oly derekas és önfeláldozó is az, észre nem veszi vagy lebecsüli. És nem csoda, ha egyik- másik nagyratörő tanár ehhez igazodik, miután olyan a pályája, hogy rendkívüli előmenetel csak kivételesen adódik s az érvényesülés útja rendszerint irodalmi tevékenységen át egyetemi katedrára vezet. Ennyiben az emlékkönyv cikke talán közel jár az igazsághoz, de tévedés volt Bőhm Károlyt ebbe az osztályba sorozni. Ő tizenegy évig volt tanára, tizenkét évig igazgatója az evangélikus gimnáziumnak; valószínű-e, hogy igazgatónak választották volna, ha korábban a tanári munkát mellékesnek tekintette és kedvetlenül végezte, s ő vájjon vállalta és annyi ideig ellátta volna-e „az igazgatóság lélekölő adminisztrációját“, ha ellenére volt az és mint tanár nyugodtabban dolgozhatott volna filozófiai munkáin? Bőhm a szigorú kötelességteljesítés embere volt, miié) Ugyanott 1891. 429—440. lapig. 17) Kajlós (Keller) Imre: Dr. Böhm Károly élete és munkássága. Besztercebánya, 1913. 1. k. 397. 1.
