Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1934
8 tartóztatja fel, úgyhogy áthatoló képességük, vagy amint mondani szokás, keménységük az eddig ismeretes legkeményebb sugárzásokét többszörösen felülmúlja. Az előbb említett léghajókísérletek megmutatták, hogy a kozmikus sugaraknak ionizáló hatásukkal mért erőssége felülről lefelé haladva hogyan csökken, amint mindig vastagabb és vastagabb levegőrétegen mennek keresztül, vagyis megmutatták, hogy a levegő hogyan nyeli el ezeket a sugarakat. Az elnyelés módját elméletileg csak úgy tudjuk megmagyarázni, ha feltesszük, hogy a kozmikus sugárzás nem egynemű, hanem több összetevője van, amelyek közül kettő igen kemény, három lágyabb. A kemény sugarak vastag anyag-rétegen haladnak át energiaveszteség, tehát ionizáció nélkül. Az ionizációt — különösen a légkör magasabb rétegeiben — a lágyabb sugarak végzik, amelyek emiatt hamar elnyelődnek, iigyhogy a Föld színén már csak a keményebb ösz- szetevők hatása figyelhető meg. Ezek a kísérletek még semmi útbaigazítást sem adnak arra vonatkozólag, hogy a kozmikus sugarak milyen természetűek. Az első tapogatózó kísérleteket annak eldöntésére, hogy a kozmikus sugárzás anyag, vagy rezgés természetű-e, ionszámláló csövekkel végezték. Az ionszámláló cső néhány cm átmérőjű és néhány dm hosszú üres fémhenger, kisnyomású gázzal töltött, légmentesen záró üvegcsőben elhelyezve. A fémhenger tengelyében a fémhengertől elszigetelt drót feszül ki. A hengerpalást ehhez a dróthoz képest egy-kétezer volt negatív feszültségen van. Elég nagy feszültségkülönbségek ritkított gázokban elektromos kisülések formájában egyenlítődnek ki. A számlálócső feszültsége éppen azon a határon van, amelyen túl ez a kisülés megindul, tehát a cső mintegy labilis egyensúlyban van. Ha ebben a csőben levő gázt ionizáló sugár éri, elég, ha csak egy elektront szabadít fel, egy ionpárt teremt, mert ezek az ionok az elektromos erőtér hatására nagy sebességet nyernek, a gázmolekulákba ütközve azokat ionizálják, ezek az ionok ismét újakat teremtenek; így az eredeti egy ionpár egész ionlavinát zúdít az elektródokra, mire a számlálócsővel ösz- szekapcsolt elektrométer áramot jelez. Megfelelőképen beiktatott ellenállás a meginduló áramot gyorsan megszünteti, úgyhogy minden ionizáló sugár csak egy pillanatnyi áramlökést okoz, amelyet közvetlenül megfigyelhetünk. A számlálócsőben keletkező kis áramlökést akár fel is erősíthetjük; a felerősített áram közvetítésével a kozmikus sugár pl. ködfénylámpa felvillantásával vagy hangszóróban koppanással jelentkezik. Tapasztalás szerint a számlálócsöveket rezgéstermészetü sugarak nem hozzák működésbe. Mivel kozmikus sugarak áthaladását a számlálócsövek jelzik, azt lehetne következtetni, hogy tehát ezek anyagtermészetüek. De nem szabad elfelednünk, hogy az eredeti kozmikus sugár anyagon
