Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1934
7 egy üstökös a Naprendszeren — ütközés nélkül. De azért megtörténhetik, hogy ha az atomon anyag, vagy rezgéstermészetű sugár halad át, a keringő elektronok közül egy-kettő elválik az atomtól, amelyből így pozitív ion válik, viszont a kiszabadult elektronok semleges atomra telepedve negatív iont alkotnak; a sugár az anyagot, gázt, amelyen átmegy, ionizálja. Az erre szükséges munkavégzés a sugár energiáját csökkenti, fokozatosan gyengül, elnyelődik. Az ionizáció és elnyelődés az összes sugarak közös sajátsága, tehát pusztán ezekre vonatkozó megfigyelésekből egy bizonyos sugárzás természetét még nem állapíthatjuk meg. Különböző azonban a viselkedésük elektromos és mágneses erőterekben, amelyek az elektromos töltésű részecskéket mozgásuk irányától eltérítik, de rezgéstermészetű sugarak irányváltoztatás nélkül haladnak át rajtuk. A légkörben jelenlevő ionizáló sugárzások megfigyelésére a radioaktivitás felfedezése után terelődött rá a fizikusok figyelme. Rutherford már 1903-ban észrevette, hogy vastag óloniburkolat- tal védett elektroszkóp is fokozatosan elveszti töltését. Ő ezt földi, radioaktív eredetű gamma-sugarakkal magyarázta. De ha így van, akkor az ionizáció erősségének felfelé csökkennie kell és körülbelül egy kilométer magasságban meg kell szűnnie. Azonban léggömbökkel végzett felszállások azt mutatták, hogy 30 km magasságig az ionizáció folyton erősbödik, tehát az a sugárzás, amely ezt az ionizációt okozza, nem lehet földi eredetű. A kutatók jelenleg azt a nézetet fogadják el, hogy a világűrből érkezik hozzánk és ezért nevezik kozmikus sugárzásnak. A kozmikus sugárzás ionizáló képessége igen csekély, köb- centiméterenként és másodpercenként csupán 2 ionpár, úgyhogy meghatározására különleges érzékenységű eszközöket kellett szerkeszteni. Ilyenekkel ma már a Föld színén meglevő ionizációnak egy ezredrészét is ki tudjuk mutatni. Ilyen eszközökét visznek, illetőleg bocsátanak fel barométerrel, hőmérővel és óraműszerkezettel szabályozott fényképező géppel felszerelve egészen 25—30 km magasra, miközben a fényképező gép megfelelő időközökben filmre rögzíti az eszköz mutatójának állását. Ugyancsak ilyeneket bocsátottak le víz felszíne alá egészen 230 méter mélységig és ilyeneket vittek le bányák aknáiba, ahol 7—800 m vízrétegnek megfelelő mélységben is még ki lehetett mutatni e sugarak hatását. Eszerint a kozmikus sugarak első legnkiább szembetűnő és meglepő sajátsága a nagy áthatoló képesség; legalább is egy részük nemcsak a légkör vastag rétegén, hanem még több száz méter vastag vízrétegen tud áthatolni, mielőtt energiáját elvesztené, összehasonlításul megemlítem, hogy a Röntgen-sugarak kb. 2‘5 centiméter, a rádium gamma sugarai 2‘5 deciméter ólmon hatolnak át, ellenben a kozmikus sugarakat csak 2'5 méter vastag ólomréteg
