Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1934

4

Néha azonban fölemeli hangját. Korának hanyatló társadalmát látva a még romlatlan ifjú generációhoz fordul. Rámutat az egyszerű és istenfélő ősökre s az utódok fülébe harsogja a haza- szeretet, önzetlenség, elvhüség és mértékletesség követelményét. Igaz örömmel tud örülni az ébredő természetnek s bájos dalokban énekel a szerelemről. Mikor pedig költői sikerekben gazdag pályájának vége felé jár, esztétikai nézeteit, költői gyakorlatának tanulságait, kiművelt, finom ízlésének bizonyságait örökíti meg Leveleiben. Horatius költészete maradandó és minden időben aktuális. A költőtől nem különbözik az ember sem. Szeretetreméltó, becsületes, egyszerű és önzetlen. Talán nem volt teljesen mentes korának hibáitól (maga említi), de alapjában jó és nemes lélek volt. Ha nem volna más bizonysága, tanúsítanák azok a sorok, amelyekben atyjáról emlékezik meg. ő, a császár bizalmas barátja, hálával gondol vissza a felszabadult rabszolgára, ki nemcsak erejét felülmúló anyagi áldozatot hozott fiának neveltetéséért, hanem még többet tett érte azzal, hogy igyekezett jó és becsületes emberré nevelni.

Nem érdemtelenül nyerte el Horatius azt a nagy szeretetek és megbecsülést, mellyel évezredek folyamán körülvették. Juve- nális római költő szerint a Horatius-könyvek elkoptak a gyerekek kezében s kétezer évvel később Szász Károly, a nagy műfordítú és költő meghatódva emlékszik vissza „Horatiusa azon elrongyolt példányára, melyet az iskolában forgatott s melyhez ifjú kora első ábrándjai, a serdülő erő és serdülő képzelődés dicsfényei“ tapadtak. A renaissance óta mindjobban emelkedett Horatius, értékelése, mindenütt szerették és utánozták. De különösen szerették nálunk. A múlt század eleji táblabíró világ szelleméhez hozzá tartozott az a sajátos szín, melyet Horatiustól kapott. Elődeink tőle tanulták életbölcseségük java részét, hisz költeményei — a latin nyelv szinte nemzeti nyelv lévén — sokkal inkább rendelkezésére állottak a művelt embernek, mint ma. Deák Ferenc halálos ágyán őt olvasta és Tisza István beszédeiben gyakran előbukkannak Horatius gondolatai. De még többet köszönhet neki irodalmunk. A XVIII. században Orczy Lőrinc már reá támaszkodik s a század végén fellépő klasszikus iskola őt tekinti fő mintaképének. Ennek a költői iskolának első képviselői meghonosítják nálunk a horatiusi formákat s Virág Benedek nyomában megjelenik a magyar Horatius, Berzsenyi Dániel, aki tőle tanulja meg, „mint kell az idővel élni s bölcsen örülni s hogyan lehet a dicső virtus menedéköléből a vad orkánok s habok üldözését nézni mosolygva.“ A magyar klasszikus költészet Berzsenyinél magasabbra nem emelkedett, nem is emelkedhetett, de igen nagy érdemet szerzett a költői nyelv alakítása és a költői stílus nemesítése körül. Formái azonban tovább éltek, a múlt században is, Kölesei-