Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1933
44 középiskolai fizikai gyakorlatait vezette heti két órában. A Luther- otthonban és a Volt Növendékek Egyesületének közgyűlésén előadást tartott a mindenségre vonatkozó képzeteinkről. A Magy. Tud. Akadémia levelező, az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület igazgatóságának, a Mathematikai és Physikai Társulat választmányának, az Orsz. Közoktatási Tanácsnak tagja, a Vendvidéki Szövetségnek elnöke. Oppel Imre, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének igazgatósági tagja. Az Országos Magyar Kir. Rajztanárvizsgáló Bizottság rendes tagja. A nyári nagy szünetben Keszthelyen tájképfestőtan- folyamot vezetett. Kiállított az Ernszt Múzeumban. Az Országos Frontharcos Szövetség Bpest II. kér. főcsoportjának intéző bizottsági tagja. Cikket írt az „Ifjú Évek“-be és a „Keszthelyi Hirlap“-ba. Peschko Zoltán, a fasori evang. templom orgonása, a Fasori Evang. Énekkar karnagya. Közreműködött a Fasori Evang. Nőegyesület, a Fasori Evang. Énekkar és Lutheránia együttes hangversenyén, több rádiós intentiszteleten. A „Magyar énekoktatók egyesületének“ (MÉOSZ) választmányi tagja. Megjelentek cikkei az Evangélikus Népiskolában. Remport Elek dr. verseket írt a Magyar Asszony, Levente, Magyar Nép (Kolozsvár), Ev. Családi Lap c. lapokba. Megjelent egy verseskönyve „Vathy Elek: Kéztől-kézig“ címmel. Renner János cikket írt a „Fizikai és Kémiai Didaktikai Lapok“-ba, „Geofizikai kutató módszerek“ címen. A „Természettudományi Lexikon“ munkatársa. vitéz Réz Henrik dr.-tói több cikk és könyvismertetés jelent meg a „Prot. Tanügyi Szemle“, „Deutsch-Ung. Heimatsblätter“, „Sonntagsblatt“ (Budapest), „Karpathenland“ (Reichenberg), „Volkswart“, „Deutsches Volksblatt“ (Újvidék), „Deutsche Zeitung“ (Berlin) című folyóiratokban és újságokban. Munkatársa- volt a Petz emlékkönyvnek és a „Handbuch des Grenz- und Auslanddeutschtums“ című műben a hazai németek néprajzi részének. Önálló munkája jelent meg Reichenbergben „Bibliographie der deutschen Volkskunde in den Karpathenländern“ címen. Két nagyobb munkája sajtó alatt van Budapesten és Münchenben. A Magyar Cserkész- szövetség központi fegyelmi bíróságának rendes tagja és 1934 tavaszáig az Országos Intézőbizottságnak volt tagja. A budapesti VII. kér. „Horthy Miklós“ polgári lövész egyesületnek társelnöke. Szigethy Lajos dr.-tói megjelent „Zúzmarás fenyőlombok“ című verseskötet. („Pátria“ nyomda r. t. bizománya.) Jánossy István dr. az Országos Evangélikus Tanáregyesület titkára. Sólyom Jenő dr. a gödöllői cserkészvilágtáborban előkészítette az evangélikusok istentiszteleteit. Teológiai doktori szigorlatot tett. Megjelent „Luther és Magyarország“ c. könyve. Előadást tartott a