Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1933

45 Luther-Társaság és a Protestáns Irodalmi Társaság Luther-ünne- pélyén. Cikket írt a Protestáns Szemlébe, Evangélikus Életbe, Ifjú Évekbe. A Keresztyén Igazság munkatársa. A Cserkészszövetség or­szágos intézőbizottságának tagja. Szolár Ferenc dr. jelen értesítőbe beszámolót írt „Vetítőképes­gyűjteményünkről“, az .Ifjú Évekbe és az Űj Időkbe cikket „Gyóni Gézáról“. Gyóni Gézáról előadást tartott a Deák-téri ifjúsági egye­sületben és a Magyar Rádióban. Az Eötvös-Kollégium v. tagjai Szö­vetségének választmányi tagja, a Gyóni Géza Irodalmi Társaság tb. levéltárosa. III. TANANYAG. A rendes tantárgyakat az állami tanterv szerint tanítottuk, az előírt tananyagot elvégeztük. A német nyelvet azonban iskola- fenntartónk határozata szerint miniszteri jóváhagyással már az első osztályban is tanítottuk heti 2 órában. A rendkívüli tantárgyakat az alább felsorolt tanmenetek sze­rint tanítottuk. Német nyelv. Célja a német fordításban és társalgásban való gyakorlás. Tanulta az első félévben 7, a másodikban 9 tanuló. Kö­zös olvasmány volt Theodor Storm „Pole Poppenspäler“ című műve. Beszédgyakorlatok az olvasmány alapján és a mindennapi életből. Tandíj havi 5 pengő volt, 1 tanuló a felét fizette. A tan­folyamot heti 2 órában vitéz Réz Henrik dr. vezette. Francia nyelv. Heti két órában tanulta 9 tanuló, ebből 1 kezdő és 8 haladó. Végzett anyag: a) Kezdők: Könnyebb beszéd- gyakorlatok, a mindennapi élet szókincse, a nyelvtan elemei; b) Haladók: Daudet, Mérimée elbeszélései, Baudelaire, Verlaine versei, beszédgyakorlatok az olvasmányok alapján, alak- és mondattani ismeretek. Tandíj havi 5 P. Tanította: Kerecsényi Dezső dr. Fizikai gyakorlatiok. A fizika tanítását a VII. és a VIII. osz­tályban délutáni laboratóriumi gyakorlatokkal egészítettük ki. Bár a gyakorlatok nem kötelezők, igen csekély kivétellel valamennyi VII. és VIII. osztálybeli tanuló résztvett bennük. Egy-egy osztály tanulói két csoportban hetenkint másfél óráig dolgoztak s egyidő- ben azonos eszközökkel ugyanazt a munkát végezték. E tanfolya­mok vezetéséért a tanárok az iskolafenntartótól kapnak díjazást, a tanulóktól beszedett összeget (félévenkint és tanulónkint 8 P-t) az elhasznált anyagok, törött eszközök pótlására, javítására és új eszközök beszerzésére fordítottuk. A gyakorlatok tárgya szoros kapcsolatban volt a rendes fizikaórákon tárgyalt anyaggal, többször a gyakorlati órákon előbb dolgoztuk fel az anyagot, mint a rendes órákon s minthogy a ta­nulók úgyszólván mind jelen voltak a gyakorlatokon, ezzel a mun­káltató tanítás módszerét alkalmaztuk. Vezérfonalnak használtuk

Next

/
Thumbnails
Contents