Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1933
13 Visszakanyarodván tárgyunkhoz: az irodalom-tanításban a munka-iskola biztosítani akarja az olvasmány-élményt. Végső következményeiben hadat üzen minden olyan tudnivalónak, melyet nem támaszt alá az olvasmány. Jelszava: előbb a mű, azután a róla szóló mondanivaló. Munkája abban áll, hogy véleményalkotásra kényszerít és olvasni tanít. Talán nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy e pedagógiai ideálképpel szemben mennyi nehézséget támaszt a valóság. Szükséges hozzá a kislétszámú osztály, a kérdezés és a feleletre kényszerítés művészetében jártas tanár, az olvasmányanyag könnyen hozzáférhető volta, a számonkérésnek az anyagtudást ellenőrző formájával szemben a szellemi minőséget stílusban és szerkesztésben megkövetelő új alakja, tankönyveinknek nem mindent készen tálaló, hanem problémaállító új felépítése. A voltaképi munka nem is a legfelsőbb osztályokban folyó irodalom- történeti oktatásra esik, hanem az alsóbb fokokra, hol a mű még jobban önmagában érvényesülhet, mint fent, a történeti teljességre törekvés idején. Mind eme akadályok legyőzésétől még nagyon is messze vagyunk. És legyőzésük után is elénk mered az elvi kérdés: mi ér többet, a történeti folyamat megközelítően teljes tudatosítása, e folyamat imponáló nagyságának láttatása, vagy pedig az egyesekben való elmélyedés, az írói alkotás felé induló állandó szellemi reakció, az irodalmi igényre való nevelés? E sorok írója könnyen adhatna a kérdésre valamely szubjektív ízű feleletet, de e helyen elégnek tartja az antinómiák felállítását. Az eljövendő szintézis első óvatos lépése ez. 2. Középiskolai irodalmi oktatásunk arculata változóban van, mert mássá lett a mögötte álló szaktudomány. Bár soha sincsen arra szükség, hogy az iskola lélekszakadva loholjon a tudomány után, a lépéstartás kikerülhetetlen is, kötelező is. Két okból. A középiskolában tudományosan képzett emberek tanítanak, akik a nevelő munka mellett tudományszakjuk szavait fordítják le az iskola nyelvére. Az újabb tanárnemzedék pedig már az egyetemen a tudománynak a régibb állapottól nem egy tekintetben eltérő, továbbfejlesztett módszereit és eredményeit ismerte meg. Kézenfekvő, hogy ezeknek az iskolába való átplántálása is állandóan folyamatban van. De ettől az egészen természetes és szükségszerű helyzettől függetlenül is, ha az iskola a maga életkapcsolatait meg akarja tartani, feladatának kell tudnia azt, hogy növendékeinek ne csak visszapillantóan adja át az igazságokat, hanem őket ugyanakkor saját korukba is belenevelje. Amidőn a természettudományok legújabb vívmányait és felfedezményeit megismertetjük velük, igen töredékes nevelés volna az, ha a szellemtudományok újabb formáinak, eredményeinek mintegy a kezdeti jelzései kimaradnának a középiskolából. Mivel a középiskola jövőbeli jellegétől elválaszthatatlan az egyetemi pályákra való előkészítés követelménye, már
