Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1932

12

A Hősök Andrássy-úti emlékkövét az egész ifjúság jelenlétében június 3-án koszorúzták meg. Ez alkalommal Palkovits László VII. o. tanuló Remport Elek tanártársunknak ez alkalomra írt következő versét szavalta el:

Néma kőnek is lehet zúgó hangja 8 most minekünk mond harsogó beszédet:

Sziklatömb vagyok ezeréves honból,

Vad zivatarban hősök karja védett.

Lettem egy hant a jeltelen sírokból,

Rakott asztagja véres aratásnak,

Kialudt szívű meteorkö lettem,

Memnon köve az örök magyar gyásznak.

Vagyok Mekkája megtört anyaszívnek,

Mely itt omlik le semmibehúllt fián.

Vagyok utolsó, szomorú stáció A felmagasló magyar Kálvárián.

Égő könnyeknek gyülöhelye vagyok,

Keservek vize itt szakad zuhogva.

Kögát vagyok sok szent reménység előtt.

Zárókő egy nagy nemzetsírra dobva.

Leszek Mózestábla, egyetlen paranccsal,

Szikla, mely lezúdul hazugság völgyére,

Angyaltól, leemelt sírkő fedél leszek:

, Megnyitom a mély sírt húsvét reggelére

S alólam fog akkor diadalra kelni A magyar jövő, az igazság, az élet . . .

Szent szimbólumunk, hallottuk a hangod S mi magyar ifjak, értjük a beszéded.

Az iskola, volt tanítványai és azok szülei közti viszony mindenkor legjobb mértéke az iskola hatásképességének. A tanári kar nehéz, idegölő munkájában segíti és serkenti annak tudata, hogy munkája sikerrel jár. Volt tanítványaink ez évben is számos jelét adták az intézet iránti hálájuknak és ragaszkodásuknak. Ezt mutatja az adományokról szóló alább következő kimutatás, amely bizonyítja, hogy az intézet barátai a súlyos gazdasági viszonyok dacára igen jelentős pénz- és egyéb adományokkal tették lehetővé a kiváló képességű tanulók jutalmazását és a szegény sorsúak segélyezését. Ezt mutatja özv. Fellner Henrikné jelentős alapítványa is, amelyet boldogult férje emlékére intézetünk iránti hálája jeléül létesített.