Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1932
13 A volt növendékek iskolánkhoz való ragaszkodásának igen kedves jele az 1905. évi érettségizők emlékpadja, amelyet intézetünk Vilma királynő-úti falában állítottunk fel. A sikerült mű ugyanazon osztály tanulójának, Körmendi Frimm Jenő szobrászművésznek alkotása. Miként volt tanítványaink, úgy volt tanártársunk, Szigethy Lajos is megható jelét adta iskolánkhoz való ragaszkodásának. Blhúnyt feleségének emlékére jelentékeny összegű alapítványt létesített, amelynek kamataiból a budapesti két evangélikus testvérközépiskola oly tanulói részesülnek kitüntető könyvjutalomban, akik mint írók, szavalok, zenészek vagy képzőművészek figyelemre méltó jelét adták tehetségüknek. Az alapítvány az ösz- szeg nagysága alapján is figyelemre méltó, rendeltetésének elgondolása szerint pedig megható jele két emberi lélek nemes gondolkodásának, akiknek lényege a szeretet, a harmónia és a szépnek kultusza. Szigethy Lajos az alapítvány összegét növelni is szándékozik. E célra fogja fordítani az ősszel kiadandó újabb verses kötetének minden jövedelmét. Változások iskolafenntartó egyházunk vezetőségében. A budapesti Deák-téri testvéregyházak tisztviselőinek hat éves ciklusa az Az 1905-ös érettségizők emlékpadja.