Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1930
9 hangzó szava a magyar nyelvről, mint „középponti tantárgy ”-vól, a magyar szellemi élet e jellemző fejlődésvonalának felismeréséből fakadt. Ha már most a magyar nyelvi és irodalmi oktatás a fokozottabb feladatoknak meg akar felelni, meg keli minden pontján újliod- nia s a megújhodásnak a legalsó fok legfontosabb taneszközénél, a magyar olvasókönyvnél is meg kell kezdődnie. Olvasókönyveink felismerhetően elsietetten készültek. (A bennük található sajtóhibák, különösen az ezek folytán eltorzult verssorok kiáltó bizonyítékok.) Tankönyvszerkesztőinket a középiskolai reform készületlenül találta, az idő sürgetett, a könyvek létrejöttek. Nagyszerű alkalmat voltak kénytelenek elszalasztani: az iskoláink reformálásával együttjáró tankönyvreformot. A tankönyvkiadók is inkább kiadványaik biztos „elhelyezésére” voltak tekintettel, mikor a szerzőket a munkával megbízták (a két-három szerzős könyvek, felekezeti szempontok!), semmint arra, hogy minden esetben az új, fokozott igényeket meglátó és kielégíteni tudó tankönyvszerkesztőket megkeressék. Mindez menti és magyarázza a mai állapotokat, de nem jog a rendszerré merevedésre. Reméljük, hogy lesz rövidesen alkalom a mai olvasókönyvek újabb kiadásaira. E holnap érdekében el kell indítani gondolatainkat, hogy éppen a nem tankönyvszerkesztő tanárok „hidegebb” és kritikaibb szemlélete eszméket teremtsen, melyek a kölcsönös véleményadás, megbeszélés és vita szűrőin át az aktív könyvszerkesztők kezében valósággá váljanak. Legyen a jövő magyar tankönyve mindnyájunk közügye, a magyar tanárság kollektív munkateljesítménye! * # # A magyar olvasókönyv revíziójának érettségét, tanári gyűléseken elhangzott felszólalások mellett, egy nemrég közrebocsátott tanulmány mutatja. Ijesztően jellemző, hogy az e tanulmányban megfogalmazott gondolatok nem az ifjabb magyar tanárnemzedék valamelyik tagjának lelkében születtek meg, hanem olyan pályatársunkéban, aki mögött egy félszázad pedagógiai munkássága áll a reformgondolatok forrásaként. De amennyire gondolkodásbaejtő az a tény, hogy nem a pedagógiai életút elején állóknak szinte kötelességszerű javító szándéka emelt először szót a tankönyvreformért, ép annyira megnyugtató is, mert látszik, hogy itt nem a pályakezdők szokványos elégedetlenségéről van szó, hanem valami olyanról, amit a pedagógiai praktikum követel. Az említett tanulmányt Vende Ernő írta.*) Első alapos és komoly hang, mely a reformtörekvéseknek irányt mutatott. Inkább csak a magunk ellenőrzése kedvéért, nehogy az ott oly világosan megmondottakat a magunk erőtlenebb szavával *) Magyar olvasókönyveink reformjához. Orsz. Középisk. Tanáregyesületi Közlöny 1931:273—285. 1.
