Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1929

16

arc, melyet a Hunyadi Jánosok és Zrínyi Miklósok tesznek ismertté. Ez a magyar egy ragyogó fegyverzetű kereszteslovag, aki kivont karddal áll őrt a Nyugat kapujánál és saját testét feszíti a műveltséget dúló török áradat ellen. Ebben a két formában ismerte Európa az 1848 előtti századokban a magyar nemzetet. Fontos ez a két arc, mert a Nyugat közvéleményében még ma is él mind a kettő, bár másképpen színezve, de lényegében mégis változatlanul s azt a francia közvéleményt, mely a mi 48—49-es szabadságharcunkat figyelemmel kísérte, ez a két még a messze múltból hozott arc irányítja.

A francia kispolgár valamikor 1848 március utolsó napjaiban olvashatott egy rövidke hírt mindennapi újságjában arról, hogy Magyarország fővárosában, melyet Pesth-nek neveznek, vértelen forradalom tört ki. Olvashatott valami 12 pontról is, melyben szabad sajtóról, közteherviselésről, egyenlőségről, testvériségről volt szó. Helyeslőén bólintgathatott ezekre a francia polgár, hiszen ők is alig egy-két hónapja egy királyt kergettek el s most mindenki mámoros az új köztársaság szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdető vezetőinek hangos szavától. „íme, egy nép — gondolhatta magában a francia polgár — mely követi a mi példánkat, lerázza mágáról az elnyomást s ebben a mi eszméinkre hivatkozik.” Újságjai, melyek 1848-tól kezdve figyelemmel kísérik a mi küzdelmeinket, csak megerősíthették ebben a hitében, mikor egyik, a „National”, ezt írta: „Az a meggyőződésünk, hogy Franciaországnak figyelnie kell a magyar mozgalmat. Magyar- ország népe, e szabad katonanép, úgy mutatkozik, mint Francia- ország előőrse és természetes szövetségese. ’ ’ Ezt az inkább még francia nemzeti büszkeséggel színezett magyar alakot a további hónapok még jobban kiformálták és megnagyították. Az újságok már napról-napra adnak hírt a lefolyt ütközetekről, a „L’Illustration”, ez a ma is közismert képes lap, a francia fülnek barbárul hangzó nevű magyar tábornokok és államférfiak arcképeit közli, majd táborozó honvédek képét, Komárom és Buda erődítéseit, térképeket az ütközetek helyeiről. A vértelen márciusi forradalom szelíd patakja rohanó véres áradattá dagadt, ez a kicsi, magáról ritkán hallató magyar nép önnön életét tette kockára a szabadságáért. Már nem egyszerű, még nem is olyan régen békésen elintézhetőnek gondolt reformmozgalomról van tehát szó, hanem sokkal többről. Ez a maroknyi nép már lassanként egyedül is marad a népek szabadságáért küzdők között s a francia sajtó velünk rokonszenvező része, s itt elsősorban az úgynevezett baloldali lapokról van szó, már nemcsak politikai együttérzésből értékeli a mi harcunkat, hanem azért is, mert valami nagy, nemzetek feletti eszméhez tudtuk kötni az életünket. „Mi nem azért rokonszenvezünk a lengyelekkel vagy a magyarokkal, — írja a „Réforme” nevű újság — mert ők szlávok vagy magyarok. Mi a