Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1929

8 botanikai legfelsőbb oktatásunk nyugateurópai színvonalra emel­kedett. Nagyarányú tudományos munkálkodására, melyből annyi erkölcsi és anyagi haszon hárult hazánkra, gyakran hivatkoznak hazai és külföldi jeles botanikusok és szakkönyvek; méltán, mert a budapesti tudomány-egyetem növénytani tanszékét a magyar bota­nika tudományos gócpontjává emelte. Növénykerti dolgozószobájába futott össze az egész országból úgyszólván minden növénytani vonat­kozású megmozdulás szála. Ilyen hatalmas és eredményes professzori munka mellett szinte csodálatos, milyen tekintélyes irodalmi mun­kásságot fejtett ki. Tudományos irodalmi működésében, miután az exakt megfigyelés és kutatás alapján írta müveit, támadás nem érte, ami nagy szó tudományos életünkben. Nem volt támadásban része magas állásainak működési terein sem. Nem is lehetett! De sebet azért kapott, éppen azoktól, akik a legnagyobb hálával lehetné­nek eltelve iránta. Kaphatott, mert nyomban tudott ■— jóval fizetni! Annál többször volt ünnepeltetésben része. 1907-ben tanít­ványai és segédei egyetemi tanárságának tízéves, tudományos működésének 30 éves emléknapján üdvözölték. Ezt a csendes, de meleg, őszinte intézeti ünneplést tízévenként mindig megismételték. 1923-ban a tudomány-egyetem ünnepelte meg fényesen tanárságá­nak 25-ik évfordulóját. Az üdvözlők sorában volt gimnáziumunk akkori igazgatója, Hittrich Ödön dr. is, aki iskolánk, a tanári tes­tület és egyházunk nevében köszöntötte a jubilánst. Hetvenéves születésnapján, 1925-ben pedig ismét tanítványai és segédei ünne­pelték és lepték meg egy emlékplakettel a szeretett mestert. Ezt a bensőséges ünnepet az ünneplések egész sorozata követte a különböző tudományos társaságok részéről, mely ünnepségek 1928-ban a nyug­díjazás alkalmából mint szeretetteljes búcsúztatók újultak fel. Ritka búcsúztatók: ünneplései a 72 éves tudós sugárzó energiájának. Sokoldalú elfoglaltsága — tudományos munkálkodás; egyetemi előadások, vizsgák; a növénytani intézet és növénykert példás ad­minisztrálása; dékánság, többszöri prodékánság; tudományos egye­sületek, egyházi bizottságok vezetése ■— közben az igen-igen rövidre szabott pihenést, üdülést, szórakozást nem a politikai klubokban, társadalmi egyesületekben, kaszinókban kereste, hanem egyes- egyedül szeretett családja körében találta meg és a bensőséges családi élet állandó verőfényén élvezi a rövid pihenőt. A szerető, gyöngéd, gondos, ideális családfő ma is fáradhatatlan vezetője, gondozója a nagyszámú család minden egyes féltett tagjának: a hűséges feleségnek, a ragaszkodó gyermekeknek és a viruló unokák­nak, dédunokának. Tízéves középiskolai tanári működése alatt a szeretet annyi szála kapcsolta a középiskolához, hogy végleg sohasem vált meg attól. Az egyetemen a tanárképző intézet és a tanárvizsgáló bizott­ság révén van szoros összeköttetésben ma is a hazai középiskolai

Next

/
Thumbnails
Contents