Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1928

nem tudunk segíteni, ha eddig jó volt így. és az iskola kiváló embereket tudott nevelni így, ezután is jó lesz így.

De felhangzanak lelkemben iskolaépületünk megteremtőinek a szavai is: a tanári kar panaszai jogosultak, keresni és találni kell módozatokat a bajok elhárítására. A kishitűség azonban nem hagyja magát és ragaszkodik ahhoz a gondolatához, hogy a bajokon a régi iskolaépülettel kapcsolatban is lehet segíteni. Kapóra jön az a körülmény, hogy az 1896-iki, mille- niumi, lelkes napok hatása alatt a bécsi kormány kiüríti és polgári használatra átengedi Deák-téri épületünk szomszédságában levő Károlykaszárnya hatalmas épülettömbjét. Mintha az isteni gondviselés éppen a szűk területre összeszorított evangélikus gimnázium kedvéért rendelte volna így. És megindulnak a ter- vezgetések és költségvetéskészítések arról, hogyan fogunk mi Deák-téri épületünk harmadik emeletéről hidat — egy újabb- fajta sóhajok hídját — építeni át a Károlykaszárnya harmadik emeletére, hogyan fogunk ott óriási nagy tornatermet, előadótermeket, könyvtári és szertári helyiségeket berendezni.

Azonban iskolaépületünk megteremtőinek ajkáról megszólal az értelemnek, hozzáértésnek és szaktudásnak szava, ezt mondván: a sóhajok hídjával kapcsolatos megoldás nem megoldás, mert a bajokon csak ideiglenesen segít és mégis oly összegekbe kerül, amelyek megközelítik egy új épület emelésének költségeit. E hang határozott és meggyőző volta folytán iskola- fenntartó hatóságunk 1900-ban egyhangú határozattal kimondja, hogy új gimnáziumi épületet emel.

A kishitűség azonban újból szóhoz jut és kezdi hirdetni, hogy gimnáziumunk jó hírnevét és látogatottságát központi fekvésének köszönheti, ha tehát iskolánk virágzását biztosítani akarjuk, akkor az új épületet csak a Dek-tér közelében szabad emelni.

Ennek az érvnek a hatalma oly erősnek és minden ellenérv oly hiábavalónak látszik, hogy majdnem uralomra jut és bizony kicsinyen múlik, hogy az új épületet nem a Dohány-utca elején egy kicsiny, a mainak harmad részét sem kitevő telken, zajos, rosszlevegőjű városrészben építik fel. Megint csak iskolaépületünk megteremtői mentenek meg minket ettől a — ma látjuk csak mennyire rossz — megoldástól. Érveik a következők. Az iskola jó hírneve és népszerűsége nem a központi fekvéstől és nem is az iskolaépülettől, hanem a benne folyó tanítási szellemtől, a tanári munka leikétől függ. Ha tehát el akarjuk kerülni azt, hogy az örökös küzködésben a tanári kar elveszítse kedvét és a tanítási szellem megromoljék, akkor az új épületet elegendő nagy területen, egészséges és jólevegőjű helyen kell felépíteni. Ezt az új iskolaépületet különben sem építjük csupán a mának, de építjük elsősorban a jövőnek, bátran áthelyezhetjük tehát oly városrészbe, amely erős fejlődésben van. így születik meg az a

4