Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1928

„Ön, úgylátszik, jobban ismer engem, mint magam“. Mindkét Arany-kommentárt tankönyvnek adta ki Lehr. Immár ötven, illetve huszonöt év óta sok kiadásban Nagymagyarország, majd a Csonkaország valamennyi középiskolájában intézményes olvasr mányként bevezetve, mérhetetlen hatással voltak a magyar ifjúságra. Évről évre a tanulók ezrei, a művelt középosztály változó nemzedékei okulást és ösztönzést merítettek a magyar nyelv tősgyökeres szólásainak e gazdag tárházából s vitték magukkal az életbe a stílus finomult érzékét.

Még nagyobb volt Lehr személyes hatása, tanítványai és kartársai körében. Huszonhat esztendeig, 1873-tól 1899-ig volt az evangélikus gimnázium tanára. Mi, késő utódok, csak hallomásból ismerjük már működését, de érezzük, hogy maradandó nyomokat hagyott. Nem volt hivatalnok-tanár, aki az óramutató pontosságával látja el teendőit, hiszen tudományos kötelezettsége néha akkora súllyal nehezedett reá, hogy munkájához az időt kénytelen volt az iskolától elvonni; mégis kitűnő eredménnyel tanított, keze alól irodalmilag művelt, az életben előkelő állásokat betöltő férfiak kerültek ki, olykor kiváló írók és tudósok, akikre büszke iskolánk. A szellem, mely Lehr előadásaiból kiáradt, magával ragadta tanítványait, az a klasszikus magyar szellem, mely Arany János és Petőfi Sándor költészetének mélyreható tanulmányából táplálkozott. Áldásos munkát végzett Lehr a magyar önképzőkörben, amelyet tizenhét évig vezetett mint tanárelnök s teljesen az Arany-kultusz szolgálatába állított.

íme egy hosszú élet eredményekben gazdag munkája, amelyre eltűnődve és megilletődve tekintünk vissza. Amikor halott nagyjaink emlékének áldozunk, bennünket, érdemtelen utódokat nemcsak a kegyelet érzése, hanem az a törekvés is vezet, hogy saját munkánkhoz rögös pályánkon erőt és tanulságot merítsünk a múltból. Ha mai válságos helyzetünkben erőinket lankadni, lelkesedésünket lohadni érezzük: aggódva kutatjuk, riadtan kérdezzük, mi bíztatta előre és emelte magasba nagy elődeinket. És Lehr Albert könyveiben megtaláltam a feleletet. A nagy Toldvkommentár, a Toldy Estéje magyarázatai s a Hermán és Dorottya előszavában írja magáról, hogy „becsületesen, szeretettel“ dolgozott, hogy belé is szorult „költői érzék, nagy példányok tanulmánya által ízléssé fejlesztve“. A maga gyönyörűségére és a tudományért írta műveit, lelke sugallatára. Hallgatva, jutalmat nem várva; az Akadémia tagsága, díja, dicsérete, a Nyelvtudományi Társaság ünnepi köszöntése nyolcvanadik születése napjára, mind kitüntetés volt, melyet elfogadott, de nem keresett. Tanári családból származott, melynek vérébe íródott az önzetlen nemes munka. Lassan dolgozott, lelkiismeretes gonddal, akárcsak az örökkévalóság számára sub specie aeternitatis; ezért művei nem szorulnak javításra a Toldi- kommentárok újabb és újabb kiadásain egy betűt nem változtat.

11