Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1928
bírta nyelvünk két legbővebb vizű forrásának, a népnyelvnek és Arany János nyelvének, minden elemét, s zsenialitásának e kettős adományával, páratlan nyelvismeretével és páratlan nyelvérzékével, a nyelvi tények végeláthatatlan sorát tudta új, igaz megvilágításba állítani. Mintha őt is megajándékozták volna az olymposi istenek a bőségszaruval: elméje csak úgy öntötte a merészségükkel elkápráztató s meggyőző erejükkel lenyűgöző gondolatokat — mindegyik egy-egy kulcs nyelvünknek addig nem nyíló záraihoz. A mi szívünkben azonban, az enyémben és azokéban, akiknek megbízásából Lehr Albert szellemét idézem, a tudós Lehr Albert emlékénél sokkal erősebb és sokkal mélyebb érzést kelt Lehr Albertnek, a tanárnak emléke. Mi mint Lehr Albert tanítványai hódolunk mesterünknek, annak a férfinak, akit minden más magyarnál jobban megillet a praeceptor Hungáriáé név. Ez Lehr Albert neve mellett nem díszítő jelző, ezzel nem a hízelgés tüntette ki, ez valóság: minden művelt magyar ember, aki 1880 óta magyar középiskolába járt, Lehr Albert tanítványa, mert mindannyian, kivétel nélkül, az ő Toldi-kommentárjából ismerték meg igazán a legmagyarabb és legművészibb magyar költőnek, Arany Jánosnak remekét. Az ország minden középiskolájában az ő szavaival magyarázták Toldit: hogy az a nagy erkölcsi és esztétikai nevelő erő, amely ebben a halhatatlan költeményben rejlik, nem maradt a felső tízezrek szellemi birtoka, hanem szétáradt az egész magyar földön, közkinccsé lett művelt társadalmunk minden rétegében, abban jelentős része van Lehr Albertnek is. ö volt az, aki a tanuló ifjúság útján belevitte a magyarság szellemi vérkeringésébe a Toldi színtiszta nyelvét, aki föltárta az egyszerűségében is csodaszép költemény művészi értékeit, aki rámutatott a hős alakjában a magyar derekasságnak — a magyar erőnek, magyar bátorságnak, magyar lovagiasságnak — szimbólumára. Az én szavaimból tehát, aki most Lehr Albert, a tanár emlékének tanítványai nevében hódolok, milliók hangja csendül ki, azoknak a millióknak hangja, akik műveltségük jelentős elemét Lehr Albertnek köszönik. De szeretném, ha hangom rezgésén megéreznék az is, hogy engem szorosabb kötelékek is fűztek az életben Lehr Alberthez: én is, mint Ti, akik mellettem álltok, egyike voltam a választottaknak, azoknak, akiknek osztályrészül jutott az a szerencse, hogy Lehr Albertet a tanári katedráról hallhatták beszélni. Büszkeség tölt el, ha arra gondolok, hogy mi már akkor, gyermekfővel, megéreztük, hogy Lehr Albert nem pusztán tanár, s mi az ő szemében nem pusztán iskolás fiúk vagyunk. Emlékezhettek: mikor kigyulladt szemében a lelkesedés fénye, s megeredt ajkán a gyönyörűen tagolt, kerek gyöngyszemekként pergő beszéd, egyszerre világos lett előttünk, hogy most a mester szól, aki nem ismereteket akar közölni, hanem érzéseket akar 9
