Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1927
gel és áldozatkészséggel. A konyha felügyeletét özv. Tilf Imré- né, úrnő. A szellemi nevelés terén bőségesen felhasználtuk azt az alkalmat, amit az iskola nevelő és tanító munkájának támogatására és elmélyítésére egyedül a főváros nyújthat. Az őszi hónapokban megismerték úgyszólván az egész fővárost. Megismerték a Városligetet összes nevezetességeivel, az Állatkertet, a Szabadságteret és a Parlament környékét, a Duna két partját, a Margitszigetet, jártak a Várban, a Gellérthegyen, a József- és Ferencvárosban, stb. Télen a múzeumokat látogatták. Ismételten megfordultak a Nemzeti s a Szépművészeti múzeumban, voltak a Fővárosi, Mezőgazdasági, Iparművészeti múzeumban, megnézték a Történelmi arcképcsarnokot, az Akadémia dísztermét, elnöki termét, üléstermét, a nyomdatörténeti, zoológiái kiállítást, stb. Tavasszal a főváros környékét ismergették egész napos kirándulásokon. Hűvösvölgy, Zugliget, Farkasrét, Makkos Mária, Svábhegy, Jánoshegy, Hárshegy, Hármashatárhegy, Aquincum voltak a kirándulások nevezetesebb pontjai. Az iskolai tanítást kiegészítette a növendékeknek a zenében s idegen nyelvekben való oktatása. A 20 növendék közül zongorázott 5, hegedült 3, csellózott 1. A német nyelvi mindennapi társalgásban minden növendék résztvett. Német nyelvi ismereteiket nagyon gyarapította az a kiterjedt levelezés, melyet a Der Gute Kamerad c. német ifjúsági lap útján, Kalavszky István nevelőtanár vezetésével, külföldi német diákokkal folytattak. A növendékeknek barátai vannak a következő helyeken : Bad Ischl, Liebenau bei Graz, Kremnica (Csehország), Leipzig, Stuttgart, Königsberg, Dortmund, Kaiserlautern (Pfalz), Hilchenbach (Westfalen), Reinfelden (Baden), Marienburg (West- preussen), Riga, Temuco (Chile), stb. A levelezést főképen arra használták, hogy a maguk részéről is oszlassák azt a rettenetes tudatlanságot, melyben külföldi barátjaik is szenvednek hazánk múltja, jelene és közállapotai felől és izgassanak a bennünket ért igazságtalanságok jóvátétele érdekében. Négy növendék az angol nyelvet is tanulta. Járattuk a növendékek számára az Örömhír, Az Erő, Ifjúság és Elet, Vasárnapi köny, Juventus, Der Gute Kamerad c. ifjúsági lapokat. A legtöbb gondot a növendékeknek az iskolai munka terén való ellenőrzése és támogatása okozott. A vidéki iskolákból s a falusi, sőt pusztai elemi iskolákból jött növendékek eleinte nagy nehézségekkel küzdöttek iskolánkban. Hogy közülük mégis 7 lett jeles-és jórendű, az elsősorban a gimn. igazgató úrnak és a tanári testület tagjainak köszönhető, kik a tanári értekezleteken és egyébként is állandó figyelmeztetéseikkel és tanácsaikkal hathatósan közreműködtek növendékeink haladásának irányításában. Magában az intézetben a tanulmányi felügyeletet szives áldozatkészségei Faluba György, gimn. r. tanár 45