Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1927

és Kalavszky István nevelőtanár látta el. Zenetanárok voltak : dr. Baumann Gyula és dr. Gaál Endre. A vívást 4 növendék­nek Gimesi Mikó Imre, testnevelőtanár tanította. Az erkölcsi nevelés terén először is hálás köszönetét kell mondanunk Kemény Lajos, igazgató-lelkész úrnak, ki minden­napi életünk alkalmaira szép és költői imákat írt. A vasárnapi istentiszteleteken kívül résztvettünk azokon a nagybőjti előadá­sokon, amelyeket ő és Gaudy László, hitoktatási igazgató ren­dezett a fasori templomban. A két 14 éves növendék mind­nyájunk jelenlétében járult először áldozócsütörtökön az Úrva­csorához. Megnéztük a Royal Appollóban a Királyok királya c. filmet. Hazafias érzésük mélyítésére és nemzeti öntudatuk ki­fejlődésére az iskolai ünnepségeken kívül minden alkalmat felhasználtunk. Okt. 6-án az iskolai ünnepség után a délelőttöt az irredenta-szobroknál és a Batthyány-örökmécsesnél töltötték, este A Híd előadását nézték meg a Nemzetiben. Halottak nap­ján, délután a kerepesi-temetőben nagyjaink sírjánál jártak. Márc. 15-én a délelőttöt a Kossuth-szobornál töltötték, délután az Elnémult harangok előadását látták a Városi Színházban. A színházakban általában csak olyan darabokat néztünk meg, melyek magyaros jellemük kialakulására hatással lehetnek. Ilyenek voltak pl.: Te csak pipálj, Ladányi, A zenélő óra, Liliomfi, Noszty fiú esete a Tóth Marival, János vitéz, stb. Kedélyük táplálékot nyert azokon a hangversenyeken, amiken résztvettek (hegedű-, zongora-, orgonahangverseny a Zeneaka­démián, Balázs Árpád nótaestje) s az intézetben rendezett családi estéken (ismerkedés, Mikulás, névnap, búcsú, stb.). Ezeknek műsorán zene, ének, szavalat, tréfás jelenetek, bűvész- mutatványok szerepeltek. A növendékek fegyelme általában kifogástalan volt. Na­gyobb panaszok az iskolából sem érkeztek ellenük. A fiatalos jókedv s gyerekes meggondolatlanság túlzásait atyai jóindulattal igazítottuk helyre. Három növendéket mégis négyszem közt, egyet a növendékek előtt feddett meg az eforus. A rend és fegyelem fenntartásában dicséretes ügybuzgósággal járt el a növendékek tisztikara: Diener Pál főszénior, Vajda Ákos és Kürti László, főszénior helyettesek s Henczély László, Szepessy Gyula széniorok. Azt a díjat (értékes könyvjutalmat), amelyet az eforus annak a növendéknek számára tűzött ki, aki az intézetben jó modorával, szolgálatkészségével, baráti érzületé­vel leginkább megnyerte növendéktársainak és tanárainak sze- retetét és becsülését, maguk a növendékek Kürti László, VI. o. tanulónak ítélték oda. Az eforus örömmel hagyta helyben e választást. Fiatal intézetünknek kialakuló életét érdeklődéssel kísér­ték és megtisztelő látogatásukkal intézetünket kitüntették: báró Radvánszky Albert, egyetemes egyházi felügyelő úr, dr. Raffav Sándor, püspök úr, dr. Mágócsy-Dietz Sándor, egyet, tanár úr, 46

Next

/
Thumbnails
Contents