Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1926
bámulattal néztem. Ki hitte volna akkor, hogy oláh kezek szedik majd darabokra és hogy ezt a teret Janku Ávrámról nevezik el? Az ünneplés után a szobortól a régi fahidon vonult át egy nagy tömeg a Maros túlsó partjára, a vár alatt lévő vesztőhelyre. — Itt rövidebb, de ha lehet még bensőségesebb ünnepség volt, a gyászolók sorában még ott zokogott egy-egy vértanú tábornok közeli rokonsága. Innen egy kisebb diákcsapat lelkes fiatal tanáraival megkerülte a várat és felkereste a hatos kapunál azt a jeltelen, de jól ismert helyet, ahol a „golyóra kegyelmezett“ négy hőst végezték ki. És az a kisdiák megütődve állapította meg, hogy az aradi vár e napon be sajátságosán viselkedik. Minden kapuja zárva, sehol katona nem mutatkozik. Érezte, hogy itt valami nincs rendjén 1 Évek múltán megtanulta a történelem órán, hogy a múlt nincs ám még teljesen eltemetve, még mindig följár kisérteni. A gyászhangulatba az elkeseredés haragja vegyült és a hatos kaputól visszajövet csak úgy zengett a százados fasor a vár körűi az akkor oly népszerű, ma pedig oly ritkán hallható daltól : „Kossuth Lajos azt üzente.“ * Múltak az évek és minden esztendő a nemzet lassú, de tartós erősödését hozta. Ferenc József országaiban végre vala- hára kezdett szóhoz jutni a magyar. Az idők jele volt az is, hogy az aradi ünnepi szónok Tisza István gróf lehetett, a király egyik legfőbb tanácsadója és ismételten miniszterelnöke. Az ő vallásosan komoly történetfelfogása oly megragadó szavakkal font glóriát a 13 homlokára, hogy az egykori aradi kisdiák felnőtt ember létére, meghatottságával küzdött e beszéd olvasásakor. Mintha valóban fátyol kezdett volna borulni 1849-re. Ki gondolhatta akkor, hogy egy rövid évtized múltán a Habsburgok százados nagyhatalma porba omlik és a vértanúk dicsőítője maga is a mártírok dicsfényébe emelkedik? * A világháború és a nyomában járó szörnyű összeomlás minden fájdalmát Trianon nevével szoktuk egybefoglalni. Ott írták alá az úgynevezett békeokmányt. Ellenfeleink a nap jelentőségét fényes külsőségekkel akarták szembetűnőbbé tenni. Előkelő diplomaták serege, nagyszámú fényes meghívott közönség jelent ott meg, működésbe hozták a versaillesi nagy park minden szökőkútját, különböző felvételek örökítették meg az egyes jeleneteket. A XX. század embere így képzeli és így gyártja az u. n. mozgalmas napot. De mindeme mondvacsinált külsőség ellenére jelen történelmünknek ez a gyásznapja hol marad az 18
