Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1925
9 Az ilyen munkában igazi öröme tellett. Most már bizonyára ő maga is méla bánattal gondol az ő „Fortuna“-jára és „Formica“-jára, a tanári kar takarékegyleteire, amelyeket oly hosszú időkön át oly pontosan vezetett. Most már bizonyára elfelejtette, hogy mily szigorúan megintett bennünket, ha minden hónap elején a „fölfekszik“ jelszóra nem fizettük pontosan a vállalt 10, 20, 30 koronákat (persze jó aranyértékben értve). Pedig az ő passzióval végzett munkája folytán gyűltek a pénzecskék szépen, úgyhogy minden fizető kollega lelkében nem elérhetetlen légvárként lebeghetett egy kis házikó képe virágos kert közepén, melyet nyugalombavonuláskor kiki a magáénak vallhat. A végzet persze másképen határozott, a háború sok mindennel együtt ezt is elvitte, a légvár szétfoszlott, de megmaradt, lelkűnkben annak a férfiúnak a képe, aki erős hittel és akarattal vitt bennünket egyéni jólétünk megalapozása felé. Végigtekintve e szép pályán, megrezdül lelkemben egy diszharmonikus hang, melyet — sajnos többször — még illetékesnek látszó helyeken is lehet hallani. Ez a hang a naponként 3 óráig dolgozó és évenként 3 hónapig vakációzó tanárról szól. Eltekintve attól, hogy ilyen tanár nincs, mert az iskolai órák tartásához és az előirt és megkövetelt egyéb hivatalos munkák elvégzéséhez naponként nem 3, hanem legalább 6 órai munkaidő szükséges, bizonyos az, hogy az igazi tanár nemcsak hivatalnok, aki hivatalos teendőit elvégzi, hanem lelkipásztor is, akitől mindenki elvárja, hogy a reábízott lelkekkel törődjék, a kultúra harcosa is, akitől mindenki elvárja, hogy a kulturális haladás érdekében önként és ingyen dolgozzék és végül művész is, aki örökösen gondolatokkal foglalkozik. Rátz László ilyen igazi tanár volt, aki az iskolának és az iskoláért, a tudománynak és a tudományért dolgozott, és akkor is, amikor a norvég fjordokat, a Bernina gleccsereit, vagy az olasz városokat járta, e dolgokon forgatta elméjét. De meg is van érte jutalma. Persze nem lehet azt pénzre felváltani, de viszont nem is lehet pénzért kapni. Jutalma: a jó munkát végző ember derűs világnézete, melyet a mindenfelől feléje sugárzó elismerés aranyoz be. Az Ég is megjutalmazta őt, mert bölcsesége úgy rendelkezett, hogy utolsó mathe- matikai óráit egy évvel ezelőtt éppen olyan friss szellemi és testi erővel tarthatta, miként első óráit 36 évvel ezelőtt. Mikola Sándor.
