Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1923
20 tanévben Perényi Miklós a latin nyelvből (tanára Dr Kliment Jenő),. Hoff Miklós pedig földrajzból (tanára Dr Szigethy Lajos) kapott jutalmul elismerő emléklapot. A május 25-én tartott országos középiskolai tanulmányi versenyen e két győztes tanítványunk vett részt. Dr Pintér Jenő tankerületi kir. főigazgató úr az általa hirdetett irányító tanfolyamra felvette az általunk ajánlott növendékünket, Hegedűs István VIII. o. tanulót. Hálás köszönettel tartozunk a Vallás- és Közoktatásügyi m. kir. Miniszter úrnak, ki a jövendő tanárnemzedék nevelésére és működésére mérhetetlen intézkedésével az V. fizetési osztályt a felekezeti középiskolák tanárai számára is megnyitotta. Május 9-én kelt 38,751. sz. rendeletével intézetünk négy tanárát nevezte ki az eddjg tanárok előtt elzárt fizetési osztályba. Az elmúlt tanévben három nyilvános órát tartottunk és pedig, február 13-án Kollár Aladár a VII. osztályban fizikából, március 20-án pedig Demeter János gyakorló tanárjelölt a VI. osztályban mathematikából. Dr Kubacska András rendes tanár június 5-én tartott nyilvános órát a VI. osztályban a kristálytanból. Mindhárom előadáson résztvett a tanári testület s az előadások egy értekezleten közösen megbeszéltettek. Oppel Imre tanár a húsvéti szünidőben kirándulást rendezett Olaszországba április 10-től 29-ig. A kirándulásban részt vett 30 tanuló és az igazgató; a kirándulókhoz csatlakozott Dr Oppel Jenő ceglédi főgimnáziumi tanár. A tanulmányút vezetője Dr Kliment Jenő volt, a kirándulás főbb mozzanatait ő ismerteti értesítőnk lapjain. Róma és Nápoly volt a kirándulás fő célja, visszatérőben egy napot pihenésre fordítottak Velencében. E helyütt is köszönetét mondunk Mádi-Kovács Gyula úrnak, a római Fotocines vállalat igazgatójának. Ő járt közben mindenütt, ahol szükség volt, kirándulásunk előkészítésében, valamint elhelyezésünkről és ellátásunkról a legnagyobb figyelemmel gondoskodott. Fáradozására, figyelmére mindig hálával gondolunk. Ugyancsak hálás köszönetünket fejezzük ki a római magyar királyi Követségnek és nápolyi konzulunknak, Comm. Rodolfo Lezzi úrnak, aki fáradhatatlan szívességével támogatott bennünket. Deák-téri Német Testvéregyházunk Egyháztanácsa annak az óhajtásának adott kifejezést, hogy a német nyelv iskolánk I. és II. osztályában is taníttassák, tekintettel arra, hogy Deák-téri elemi iskolánkban a II. osztálytól kezdve tanítják s az onnan idekerülő tanulókra nézve a két évi szünet a német nyelv tanulásában oly hézag, amely nagy hátrányokkal -jár. Jól tudva a német nyelv ismeretének megbecsülhetetlen értékét, tanári testületünk többször foglalkozott e fontos kérdéssel; utóbb a tanári kar a magyar és német egyház egyes tagjaival együttesen két értekezletet tartott e tárgyban Dr Raffay Sándor püspök úr elnöklete alatt. Figyelembe véve a közelálló iskolareformot, kilátásunk van arra, hogy a jövő tanévben az I. osztályban már taníthatjuk a német nyelvet.