Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1922
7 Berlinbe küldte kereskedelmi tanulmányokra, az egyetemen theoló- giai előadásokat hallgatott. Vallásos lelkének megnyilatkozása az az értekezése, amit egy tanári konferencián felolvasott s amit jegyzőkönyvbe is foglaltak: „A vallástanítás sikeres módjáról“. A két férfiú munkájának méltó folytatója Hunfalvy Pál, aki 1853-tól 1883-ig volt iskolai felügyelő. Az ö idejében lett a német algimnáziumból nyelvben is magyar főgimnázium, mint ahogyan maga is cipszer német fiúból — aki tizenkét éves koráig nem is tudott magyarul — a magyar irodalom koszorús munkása, a magyar nyelv törvényeinek legelső búvárlója lett. Lelkének kettős irányú műveltsége, a hellenizmus és a finn-ugor nyelvészet szabta megs fejezi ki egész élte irányát: a mi turáni fajunknak a hellén ideális gondolkodás és műveltség segítségével magasabb színvonalra emelését. Hunfalvy Pál az iskolában is ennek a két iránynak egyesítésén munkálkodott. Áldott emlékét emléktáblával örökítette meg a hálás egyház és iskola. Ezt a táblát az új iskolába áthozta, hogy a késő utókornak is hirdesse „a felvilágosodott humanizmus“ lelkes bajnokának dicsőségét. Hunfalvy lelkes munkatársa volt Székács József, a pesti egyháznak 1837-ben megválasztott magyar lelkésze. Ki volt Székács? Mit köszönhet neki hazánk és egyházunk? Annak méltatása nem ide tartozik. Az iskolában nagy, szinte prófétai tekintélyével a sokratesi filozófián, a hellén irodalmon s művészeten nemesedett ideális gondolkodásnak s erős magyar érzésnek volt szószólója. Mint lelkipásztor konfirmációi oktatásával kiegészítette, megkoronázta az iskola munkáját. A nagy Székácsnak, az ország papjának veje, utóda a szelíd, szeretetreméltó Győry Vilmos, a költő-pap, egyéniségének hódító kedvességével érte el azt, amit a királyi méltóságú Székács szinte ráparancsolt a lelkekre: tanárokat, tanulókat magához s ezáltal is az egyházhoz vonzott. Segédlelkész korában mint vallástanár működött az iskolában, melynek valamikor egyik legkedvesebb tanulója volt. Az ezután következő idők már nem történetiek, oly közel vannak hozzánk. E kor vezérembereinek munkája még nem befejezett egész — adja Isten, hogy minél később legyen az — tehát még nem nézhetjük a történetíró távlatából. Meg kell elégednünk azzal, hqgy ez élő vezéreinknek mintegy jelképiesen szeretetünk s hálánk egy-egy szerény virágszálát nyújtsuk át. Nlágöcsy-Dietz Sándor, mint iskolai, májd egyházfelügyelő, egyházkerületi, ma pedig egyetemes tanügyi bizottsági elnök, többféle minőségében is vezérembere iskolánknak. Működését dicsérni nincs jogom, ama szorosabb rokoni kapocsnál fogva, mely hozzá fűz. Dicsérjék helyettem „a kövek“, dicséri az új iskola, melynek megalkotásában olyan nagy része van s dicsérje meg a tanári karnak a legközelebbi múltban egyik konferenciáján az ő nevével kap-
