Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1915

9

céljaiért hozza meg áldozatát, reá a Gondviselés áldását remélve, önnön magában a jótettben tudja és keresi legszebb jutalmát. Homlokán e jutalom boldogsága ragyogott, elhunyó szemeiben a mennyei béke szelíd lángja sugárzott, mikor nemes lelkét a Teremtőnek visszaadta.

*

A múlt századbeli Pest egyik törzsökös patrícius családjának gyermeke volt. Olyan családé, mely az apák törhetetlen munkakedvével az akkori szűkre szabott, de példátlanul zivataros városi közéletben, — minden olyan üdvös mozgalomban való önzetlen résztkéréssel, melynek célja közvetlenebb egyházi, vagy általánosabb társadalmi szervezkedés volt — szavának tekintélyt, tevékenységének közbecsülést, tudott szerezni. A mozsár-utcai — 14. sz. — családi ház, melynek az atya., Keller János fáradhatatlan munkássága a polgári jólét minden szükséges kényelmét megszerezte, az édes anya, Eiffel Klára pedig a jóság, hűség derűjével bearanyozott, — áldott harmóniájával, mely az evangélikus atyát és katholikus anyát az egymásért és gyermekeikért hevülő szeretet- ben egyesítette és csöndes boldogságával annyira fogva tartotta a serdülő leányka tiszta lelkét, hogy más környezetbe akkor sem kívánkozott, mikor a haladó évek természetes kényszerűsége tőle is új fészek alapítását sürgethette. A viruló hajadon! szinte csodás erővel hatotta át az édesanya hitvesi szeretete, mellyel a súlyos beteggé vált családfőnek utolsó éveit, az önfeláldozásig kész gondviselés minden jóságával besugározta. Ez a csodás erő minden távolba vágyakozástól is megtisztította, úgyszólván ellenállhatatlanul s örökre eljegyezve magának a családnak, melyet az atya halála — miként történni szokott — semmikép sem lazított meg, hanem még inkább egybeforrasztott. Annál erősebben, mivel még az atya életében tengerentúlra szakadt idősebb fivért — úgy látszott — pályája, sorsa többé haza nem engedik. Itthon maradt fivére is korán elbetegesedett. Most már őreá, a gyönge nőre hárult a hajlott korú édesanya minden gondjának, a házfentartás ezernyi tennivalójának átvállalása. S a gyenge nő, férfinak is tiszteletreméltó lelkierővel állotta meg helyét a gazdálkodásban csakúgy, mint abban a magát megosztó szerető gondosságban, mely szinte minden óráját szerettinek, — elaggott édesanyjának és már súlyos beteg fivérének ápolására foglalta le. Haldokló anyja halálos ágyánál tett fogadalmát, hogy a szenvedő testvért el nem hagyja, férfiszívvel, erős lélekkel meg is tartotta.

Az a tiszta öröm, mely a mi természetes önösségünk szokásos ösztöneivel viaskodó magunk feláldozásából fakad, az a magunkbazár- kózás, melynek méhében részünkre — mások eszével, szivével nem elemezhető — igaz élvezet rejlik, mindenkor megőrizték lelkének rugal-