Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1913

nek tekintsük s Kant megállapítását, mely szerint Aristoteles óta az ó' koráig haladásnak nem indult, dicséretnek tudjuk be. A valóságban rozoga épület áll előttünk, melyet a középkori skolasztika az ókor metafizikai alapjain emelt, s melyet korunk buzgón tatarozni törekszik, de sajnos, az új lélektani és ismeretelméleti vakolat hamar lehull. Minden baj pedig onnan ered, hogy változatlanul megmaradt a logika régi alapelve, a merev rendszer, melyet Aristoteles, és még inkább követői kifejlesztettek. Az a régi elv a geometriai alap s annak szemléleti kifejezése, a körökkel való bizonyítás. Voltak, akik ezt már régen elvetették, mások szerint azonban a szemléleti kép a logikának egyedüli meggyőző és bizonyító eszköze. így azután sok logika s amint Böhm külön kiemeli, a magyar iskolák számára készült logikai kézikönyvek szinte kivétel nélkül körökkel ábrázolják a fogalmak, Ítéletek és következtetések viszonyát. A geometriai bizonyítással idegen elem csúszott be a logikába, mert hisz nyilvánvaló, hogy a logi- kum és a mennyiség nem fedi egymást. A mennyiség szemléleti kategória, amely határozott minőségi jelzőket nem mutat, az értelem műveit nem meríti ki, sőt közönyös azok iránt. A lelki élet bonyolult szervezetében igazi érdekkel és jogosultsággal csak az a kérdés bir, hogy mit jelentenek a külömböző lelki állapotok. Éltető jelentés, minőség és tartalom híján a logika üres formalizmussá válik, melynek a gondolkodás hasznát nem veheti.

Hogy mennyire elégtelen a mennyiségi elv a logikában, azt meggyőzően az egyes tanrészletekben lehet kimutatni, a fogalom, Ítélet és következtetés tanában. A fogalmaknak azon sajátságát, hogy egyiket a másikról állítani lehet, azzal indokolja a formai logika, hogy az általánosban benne van a részleges és egyes. Ennek a tételnek pedig csak úgy van értelme, ha az általános fogalom valóság; s ezzel a logika már elkalandozott a metafizika birodalmába. A világot benépesítették absztrakt valóságokkal, melyek sok tárgyról állíthatók, s azoktól, mint absztrakt fogalmaktól, megkülömböztették a konkrét fogalmakat. A «színesség» tulajdonságát például fogalomnak és nagy kiterjedésű valóságnak fogták föl, melybe minden színes tárgy beletartozott. A fogalom egy másiknak a terjedelmében fekszik, a valóság egy másik valóságban, ami kétségtelen ellenmondás. A terjedelem, ez az idegenszerű gondolat, háttérbe szorította a fogalom tartalmát, a tulajdonképi logikumot. S abból következik, hogy a fogalom terjedelme vagy köre alatt mindazon tárgyak összességét kell érteni, melyek a fogalom alá tartoznak, holott logikailag csak azok a jegyek jöhetnének tekintetbe, melyek alkotják, mert hisz az ember fogalmát nem Péter és Pál, meg a milliónyi felebarát teszi, hanem az emberi lény közös tulajdonságai. Ingadozó a fogalom