Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1913
27 Mily nép, mily harc, mily hősi szellem. Felkölt a hun s itt volt a hellen. Láttuk Zámánál Scipiót; Thermopylä és Aquiieja Szemünk láttára, védve, viva S bősz Amurad megdöntve volt.» Láttuk Zámánál Scipiót! . . . Igen! Mert hiába volt az ifjú fővezér lángesze s a Kossuth birminghami beszédében «unnamed demigods», névtelen félisteneknek nevezett honvédeknek önfeláldozása . . . a vége mégis csak az volt, hogy: «Karthago elesett!» Mikor azután vége lett a harcnak, azok a volt diák-honvédek újra visszatértek az. elhagyott «Alma mater» kebelére, hogy tovább tanuljanak, s majd békés munkában legének hasznos emberei hazájuknak. Ahogyan Kozma Andor mondja a «Karthágói harangokban» : «A pápai öreg kollégium terme Csupa vén diákkal zsúfolásig telve. Ajkuk néma, mint a faragott képeknek, Pedig verekedő, vad fickók lehetnek. Több homlokon, arcon beforradt sebhelyek, Kemény, hideg vasra valló emlékjelek. Yan kinek hiányzik fél keze, fél lába . . . Ilyenek is járnak Pápán iskolába.» Azóta bizony a márciusi ifjak megöregedtek, sőt ... «Itt is egy név, ott is egy név, Mennyit elvisz minden egy év!» Ha ama legendás idők legnagyobb fővezére, a 96 éves Görgey Arthur utolsó jelentkezésre maga köré gyűjtené hős katonáit, bizony kis csapatot látna maga körül az egykori kétszázezerből. Bizony március tizenötödike már a múlté. A múlté vele együtt — némelyek szerint — a márciusi ifjak lelkesedése is, mert a mai ifjúság «jégkebelbe fásult szivet zárva» lelkesedni nem tud többé. Én remélem s hiszem, sőt tudom, hogy ez nem a valóságban van így, hanem csak a pesszimisztikusan gondolkodó emberek lelkében. Hiszen Petőfi is, nem írta-e izgékony lelkületének egy lehangolt órájában a «Magyar ifjakhoz»: «Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága ? Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága ? Jaj az olyan kertnek, Jaj még annak is, mert megverte az Isten, Ahol mint ti vagytok magyar ifjak, ilyen Virágok teremnek !» És ezt 1847-ben írta azokhoz, akik 1848-ban oly lelkesen éltet
