Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1913
26 A márciusi ifjúság lelkesedése tiszteletreméltó, mert ennek virágai gyümölccsé nemesedtek, amint a tavaszt felváltotta a nyár, a márciusi örömöt a forradalmi napok perzselő' heve. Vezérei: Petőfi Sándor és Vasvári Pál életük feláldozásával bizonyították be, hogy nem a szavak, hanem a tettek emberei. Vasvári Pál görög katholikus magyar papnak volt a fia, tehát ahhoz a tiszteletreméltó társadalmi osztályhoz tartozott, melyből a legközelebb múlt napokban (ott Debrecenben) nemzeti ügyünknek általánosan siratott vértanúi kerültek ki. És a márciusi ifjúság méltó volt vezéreihez. Mikor az első tíz honvédzászlóaljat felállították, elsőnek önkéntesül két márciusi ifjú, két pesti diák csapott fel, s utánuk a fővárosban és a vidéken: «lon- gus ordo, idem petentium decus». Megüresedtek a gimnáziumok és kollégiumok, mert a Múzsák fiai Mars fiaivá lettek. És ezek a gyermekhonvédek, mintha csak el se szakadtak volna a szülői háztól; hiszen zászlajukon a Patrona Hungáriáé mintha szerető édesanyjuk lett volna, aki aggódó szeretettel nézett reájuk. Gyermekjátékaikat pedig tovább folytatták, csak úgy játszottak a halállal. S ha Petőfi a székely katonákról azt mondhatta: «Úgy mennek a halál elébe ők Amint más ember menyegzőre mén.» akkor ezek a 14—15 éves gyermek-diák honvédek úgy mentek a halálba, mint más kortársaik a játszóhelyre. Az iskola pedig mintha csak elkísérte volna őket a tábortűz mellé. Hiszen professzoraik is velük voltak, s mathematikai tanáruk, mint tüzér tisztjük tovább oktatta őket, csakhogy nem krétával a fekete táblára, hanem kilőtt ágyúgolyóval a lőporfüstös égre rajzolt nekik parabolát. A klasszika filológia tanára a hősi erények példaképeit nem az ókorból, Mucius Scaevola, Horatius Codes életéből, hanem a közvetlen jelenből vette. A história tanára pedig elmondhatta nekik, hogy most nem tanulniok, hanem csinálniok kell a históriát, annak legfényesebb lapjait hőstettekkel kell teleirniok. S úgy is volt. Amint Tompa Mihály mondja «Egy könyv olvasása közben» című költeményében: «Az volt az év. Csudáknak éve ! Regehősök láttattak élve, Minőkről álmodunk csupán. A történetben ami fényes Szörnyű, dicső, nagy s ünnepélyes : Következett egymásután.
