Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1913
23 mellékes vonásokra terelte a kutatást. A logikum rovására elhatalmasodott a grammatika meg a körök üres mechanizmusa, s a szillogizmus a-jelentések tartalmi vonatkozásának kifejezésére alkalmatlanná vált. Természetellenes "azonfölül Aristoteles elrendezésében a tételek sorrendje, az a szabály, hogy a zárótétel állítmányának a főtételben kell elhelyezkednie; ezt a példát tekintve: a tragédia dráma, «Lear király» tragédia, tehát «Lear király» dráma, — az elrendezés így csak zavart okoz, mert hisz a jelentések természetes kapcsolata ilyen volna: «Lear király» — tragédia — dráma, s a szillogizmus tételei természetes sorrendben így következnének: «Lear király» tragédia, a tragédia dráma, tehát «Lear király» dráma. Aristoteles elrendezése szubszum- ción, a fogalmak terjedelmének egymásba illesztésén alapul, holott a fogalmak között szubszumciót létesíteni gyakran csak erőszakos átalakítással lehet. Például: a szegénynek tűrni és remélni kell, tűrni és remélni megtanít a hit, a szegénynek drága kincs a hit, — itten a fogalmak között nem a szubszumció, hanem az intenció, a logikai utalás elve létesítette a kapcsolatot. Az aristotelesi szillogisztikában természetellenes a tételek sorrendje, mivel a fogalmaknak egyoldalú viszonyításán alapul. Amint már a jelentések, s hasonlókép az ítéletek alkatából kiderült, mindenhol található egy tartalmi és formai mozzanat, az intenció egyrészt arra a funkcióra utal, mely a jelentést megérteti és másrészt arra, mely elhelyezi más jelentések között. A megértés sorában az azonosság, az elrendezés sorában az okozás viszonya érvényesült. A viszonyt, mely a kép és a megértést közvetítő funkció között fennáll, determinációnak nevezzük; a determinált egyenesen a determináció alaptényezőjére vezet, mint magyarázó elemre. Az okviszony jellemzője pedig, hogy az okból kiindulva biztosan az okozathoz érünk. A szillogizmusra alkalmazva ezt a megállapítást, két faját nyerjük: a determináción alapulót, mikor a determinált fogalomról az alapjelentésére és az okviszonyon alapulót, mikor az okról okozatára következtetünk logikai bizonyossággal. Visszafelé az alapjelentésről a determinált fogalomra, vagy az okozatról az okra a következtetés részleges és nem szükségkép eni. A szillogizmus alkatának e tisztán logikai elemzését kiegészítik Böhm lélektani fejtegetései, melyek egyebek közt a következtetés anyagára és a főtétel jellegére derítenek világosságot. A következtetés ny&rs anyagát a képek adják. A kép valamely ösztön hiányát jelenti és természeténél fogva más képre utal, mely a hiányt, pótlékul szolgálva, megszüntesse. Ilyen vonzás egy képből kiindulva több ösztönön át haladhat, úgy hogy a vonatkozások egész sora áll elő, melyben a kezdő a végtagtól sokban külöm-
