Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912

59

Házi uruk kiabál: «Hamar el!» . . . s a szekérre rakatja eső Okét (öles fűzkas volt a szekér fenekén).

Késő volt. A szekérdöcögésre s a bortul aludtak . . .

(Tíburban lesznek, — vélte a mámoros ész)

Ám Rómába robogtak az Esquilius derekán át,

S hajnalban szekerük, épen a fórumon állt. ess Plautius álarcot rakatott rájuk, hogy a számuk S arcuk rászedi tán, majd a tanácsurakat.

Többet vett közibük s szaporítani nősiposokkal - Rendeli: «Hosszú ruhát hordjon e céh ezután!»

(Álarcozva lévén sose érheti gáncs, aki később 690 Még megjött, bár őt céhe tilalma köté.)

Tetszék ez, s járhatnak ez Idusokon ma egész új Köntösben, s zenghet régi vidám daluk is.»

Hogy kitanított így, szólék, még tudni szeretném Quinquatrusnak, mért hívja a nép e napot?

695 «Március ép ugyanily néven — szólt — ünnepel engem És a találmányim közt van e kis csapat is.

Mert a kifúrt puszpángra először is én nyitogattam Azt a néhány lyukat, én fúttám a hosszú sípot.

S kedveltem hangját, de a víztükrében előttem 7oo Megláttam szűzies arcom, amint dagadoz . . .

Ennyi becsed még sincs - mondók — furulyám, csak el innét; Eldobtam, s a folyó partja megint kifogá

Meglelvén Satyros, darabig bámulja s a módját

Nem tudván belefúj . .. s hallja, mi hangja vagyon.

705 Ujjaival kibocsátja, megint belezárja lehét, s a Nimfák közt büszkén járt a tudása miatt.

S Phoebust is kihivá, ki legyőzve a fára akasztá,

S mert lenyuzá bőrét, — úgy csupaszon fut odább.

Én födözém fuvolánk hangját föl, a dallam is engem Hirdet. . . E művészet így üli meg napomat.

Árion regéje.

(II. 73—118.)

Február 24.

Hogy nyugaton lemerűl a habokba jövő nap a — Titán — Drágaköves kocsiját húzva bíbor paripák —

75 Éjféltájt, szemeid’ fölemelve az égre ha kérded:

Merre a Lant, ami még tegnap is ott ragyogott ? . . .

Míg Lantot keresed, letűnik közbűi az Oroszlán