Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912

€0

Háta hamar, hosszan rezgve a mély vizeken.

S kit csak imént láttál — csillagnyáj közben — a Delphin *) Majd a jövő éjjel, szint’ a habokba bukik.

Tán titkos szerelem tanújának úszott . . . avagy ép’ a Lesbosi lantművészt ő maga vitte haza.

Mik sose ismerték Ariont: hol a föld, hol a tenger ?

Hisz’ dala állított meg rohanó vizeket.

*5 Báránykát űző farkast dala visszariasztá,

S farkas torka elől futva, megállt a bari.

Egy árnyékba hevert a kópékkal a nyúl, meg a szarvas Éhes oroszlánnal állt ki a sziklacsucson.

És porolás nélkül gubbasztott varjú a Pallas -so Baglyával, s a galamb karvaly elé települt.

Elbűvölte dalod — mondják — művész Árion még Cynthia lelkét is, mint a fivére dala.

Már a sicúl tengert Arionnak a híre bejárta,

S lantja az ős auson partot is elbüvölé . . .

■se Hogy hazatérni akart Árion, hát szállá hajóra S vitte művészettel összeszedett vagyonát.

Oh, te szerencsétlen, — féltél viharok, s a haboktól;

S biztosb lön teneked, — mint a hajód — a vizár.

Vont karddal toppant elibéd kormányosod és a too Bűnrészes társak, mind vele fegyveresen.

Vajh, kardhoz mi közöd te hajós, igazítsd a hajód’, ha Kétes az út; de karod, mégse gyilokra való !

«Életemért nincs mit könyörögnöm — szólt — nem ijedten, Csak hadd játszom még lantomon egy keveset.» los Hagyták. Késését kacagák. Most ő koszorút tesz :

Méltó dísz von’ ez Phoebus a tenfejeden.

Tyrusi bíborral kétszer nyőtt drága palástot Olt és húrjaiból ujjain árad a dal:

Bús panaszos hangon, mint zengne a hattyú, ha gyilkos tio Nyílvessző hatol át homloka tiszta mezén.

S így, teljes díszben beleugrik az ár közepébe . . .

Loccsan a víz, s a sötét tatra föcsög föl a hab.

(Hinni nehéz) . . . mondják, dombos hátával a Delphin — Bár e teher neki új — rögtön alája úszott, ns Bátelepűlt. Lantját a kezébe fogá s a vitelbért Zengi, s a bősz vizeket mind leesitítja dala.

Látva az ég e jeles tettét, fölvette a Delphint . . .

Ez ma kilenc csillag — így akará Jupiter.