Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912

50

545 Apja dicső lelkét ő ünnepeié díszesen meg ;

Szent szertartását, tőle tanulta e nép.

Ám hajdan, mikoron folyton folyvást hadakoztak:

Holtak e szent napját — harcos időn — feledék.

Bűnhődtek nyomban. Rómánk külvárosi máglyák 550 Lángjától lobogott folyton e vétke miatt.

Sírjukból — mondják (bár ez hihetetlen) — az ősök Feljártak s a siket éjbe’ nyögött panaszuk.

S Rómának széles tereit, s utait heüvölté Imbolygó lelkűk, vértelen árnytömegük.

555 Elhanyagolt napját temetőnk hát visszakapá, csak így ért véget a gyász, véget a hús csodajel.

Míg ez az ünnepség tart, - - várjon az özvegy a násszal: Mennyekzős fáklyánk, tiszta napot követel.

S kit mielőbb férjhez kíván az anyád, - te leányka 56o Görbevasú kelevéz-tű be ne fogja hajad.

Tedd el a fáklyáid’ Hymenaeus, s vidd e komor tűz Lángjától . . ’ Más fény lobban a hús temetőn.

Zárt templom mélyén rejtőznek az isteneink ma;

Nincsen tömjónük, s láng se a tűzhelyükön.

595 Sírba lezárt holtak hús árnya bolyong ma, s a sírra Sorba rakott eledelt megfalatozza az árny.

Ámde csak az napon át, amitől számítva e hóban Már csakis annyi a nap, — mennyi e versben a láb.

Mert «végtisztesség hordója» ... Ferália napnak 57o Hívják s rajt’ zárul holtak e tisztelete.

Lemuria.

(V. 419—484).

Május 7., 8., 9.

Tündöklő arcát harmadszor tolja ki Hesper S csillagokon győzvén Phoebus az égre kerül: Éjjeli szertartás jön ; az ősi Lemúria ünnep, Hallgatag árnyaknak nyújt e nap áldozatot. Kurtább volt évünk s tisztító áldozatunk sem Volt. S kettős Janus nem vezetéd havaink’.

425 Ám a kihűlt hamvak megkapták tiszteletük’ már S ősei sírhalmán áldoz a jámbor utód.

Május lett ez a hó. A nevét ősink neve adta,

S ősi szokást ez a hó végezi részbe’ ma is. Éjféltájt, amikor mély álmot ringat az éjcsend;