Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912
47 Vágya lobog, ... mi előbb gyűlt, mikor ott vala még. Egyre tüzel, tiltott szerelemnek az ostora hajtja 78o S bűnös nászhoz sző cselt, meg erőszakot is. A király elűzése. (II. S13—852.) Február 24. Megvirradt. Bomlott hajjal görnyedt nyoszolyáján Mint anya, hogyha fiát máglyarakásra viszik, sis Ősz apját, szerető férjét haza hívja a hadból, - S mindkettő tüstént jön haladéktalanul. Látva imígy, kérdik : búját mi okozza, mi bántja, Mért ez a gyásza, kinek megy temetésire ma ? Hosszú időn hallgat, szégyelve takarja be arcát 82o Köntösivei, s árként omlik a könnye tovább. Szárítják könnyét ősz apja, s a férje könyörgve : Szóljon ... a vak félsztől sírva remegnek együtt. Szólani kezd. Elakad háromszor. Utóbb negyedikszer Hozzáfog, de szemét nem veti erre se’ föl. 825 «Még ezt is tegyem én Tarquinnak — szóla — közöljem . . Hajh, boldogtalan én, mondjam a szégyenemet?» Úgy, ahogyan mondhatja beszél... Hogy a vége jön, egyre Sir s szűzi arca kigyúl szégyene lángjaitul. Kényszerű tettéért ura s apja bocsánatuk adják . . . «.so «Mit ti megadtok — szól — én soha meg nem adom !» S elrejtett tőrét gyorsan belemártja szivébe, S vérbeborúlva rogy az ősz apa lábaihoz. Haldoklott; de azért, nehogy illetlen fekügyók, még Széjjelnéz s rogytán is csak e gondja vagyon, ess S ottan a teste fölött, a közös romlást keseregve : Illik-e, nem bánván, férj s apa földre borúi. Brútus is ott állott s most rácáfolva nevére, A kihűlő testből fel-kiragadja a tőrt. És a nemes vértől csepegő gyilkot fölemelve, 840 Zord arccal, bátran esküszik ily szavakat: «Esküszöm én e magasztos, e szent vércsöppre tenéked S elszállt lelkedre, mely boszumat vezeti. . . Tarquiniust, e sehonnai fattyával kiverem. Már Úgyis elég régen van lenyűgözve erőm I» 845 Hamvadt szép szemeit — mondják — felemelte szavára, S úgy látszék a fején, még le-leomlik a fürt.
